Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A Ford a Mondeo után nemcsak a Fiestát küldi nyugdíjba, hanem két egyterű modelljét is.
A Ford nemrégiben jelentette be, hogy hosszú évtizedeken át gyártott kisautója, a Fiesta közvetlen utód nélkül távozik a kínálatból, és most arra is fény derült, hogy hasonló lesz a sorsa az egyterűek egyre szűkülő piacán versengő S-Max-nak és Galaxy-nak is.
Utóbbi modell már nem is szerepel a gyártó magyar weboldalán, az S-Max viszont még igen, konkrétan 14,16 millió forintos alapáron. Ezért az összegért egy Titanium alapfelszereltségű S-Max lehet a miénk, mely egyetlen 190 lóerős, 2,5 literes benzinmotorra épülő hibrid hajtáslánccal, e-CVT automata váltóval és elsőkerék-hajtással készül.
A Ford 2015-ben kezdte meg az S-Max aktuális második generációjának forgalmazását, melynek ráncait legutóbb tavaly varrták fel, amikor is megérkezett az új hibrid hajtáslánc, és hasonló pályafutása volt az eggyel nagyobb méretű Galaxy harmadik generációjának is.
Az S-Max első verziója 2006-ban, a Galaxy első kiadása pedig 1995-ben debütált.
A vállalat tavasszal hagyott fel a Mondeo gyártásával, a típus utolsó példányait mostanság adják át a hazai kereskedésekben.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.