Itt a megújult Range Rover Evoque

Felfrissített designnal és modernizált technikával debütált a felfrissített brit SUV.

  • hvg.hu hvg.hu
Itt a megújult Range Rover Evoque

A Range Rover Evoq második generációja 2018 végén mutatkozott be, így éppen itt volt az ideje annak, hogy a brit gyártó felvarrja egy picit a stílusos szabadidő-autó ráncait.

A 2024-es modellévre szánt Evoq elsősorban a módosított hűtőrácsáról, illetve a vékony nappali menetfényt felvonultató új Pixel LED okosfényszóróiról ismerszik meg.

Land Rover
Land Rover

A műszerfalon a 11,4 colos új középső ívelt érintőkijelző jelenti a legfontosabb újdonságot, melyen a gyártó legfrissebb Pivi Pro 2 infotainment szoftvere teljesít szolgálatot.

Áttervezték továbbá a középkonzolt, valamint új légtisztító és eSIM-re épülő Wi-Fi funkció érkezett.

Land Rover
Land Rover
Land Rover

Az Evoque S, Dynamic SE, Dynamic HSE és Autobiography kivitelekben gyártott modell 309 lóerős P300e plugin hibrid kivitele 62 kilométeres elektromos hatótávval bír, 14,9 kWh kapacitású akkumulátora pedig akár 30 perc alatt feltölthető 0-ról 80 százalékra.

A 40 080 fontos (17,2 millió forint) alapárú megújult Range Rover Evoque lágyhibrid benzines és dízel hajtásláncokkal is elérhető.

Land Rover
Land Rover
Land Rover

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.