Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A válaszadók többsége az 1000 forintos árat tartaná elfogadhatónak, de ennél várhatóan jóval többe kerül majd az egynapos matrica.
Egy európai uniós rendelet miatt a tagországoknak 2024 márciusáig be kell vezetniük az egynapos autópálya-matricát. A hazai érkezéséről egyelőre nincs bővebb hivatalos kommunikáció, a Lázár János által vezetett Építési és Közlekedési Minisztérium annyit árult el eddig, hogy valóban várható jövőre az egynapos matrica, de a kormánynak még döntenie kell a részletekről.
Ehhez kapcsolódóan a simple.hu készített egy nem reprezentatív felmérést, amelyből kiderült, hogy a felhasználónak 82 százaléka örülne az új matrica érkezésének, 15 százalékuk viszont úgy véli, hogy inkább hétvégi, vagy többnapos matrica bevezetésére lenne szükség.
A megkérdezettek 75 százaléka nyilatkozott úgy, hogy időnként (52 százalék), illetve gyakran (23 százalék) tesz olyan egynapos kiruccanásokat, amelyekhez autópályát vesz igénybe. A válaszadók 42 százalékánál az egynapos matrica kiválthatja a jelenlegi 10 napos matricát.
Ami pedig az árakat illeti,
a válaszadók 60 százaléka az 1000 forintos, 33 százalékuk pedig a 2000 forintos árat tartaná elfogadhatónak.
Azonban a cseh példát is látva – ott 200 korona (3120 forint) az egynapos jogosultság ára, a tíz naposé 270 (4210 forint) – jóval magasabb összegre lehet számítani itthon is. Az EU előírása szerint az egynapos matrica ára legfeljebb az éves matrica árának 9 százaléka lehet, ami az idei éves matrica árához viszonyítva akár 4427 forint is lehet. A jövő évi árak azonban már biztos, hogy magasabbak lesznek, erről a hvg360-on írtunk bővebben:
Tovább drágulnak a hazai pályamatricák, miközben a lengyelek most tették ingyenessé a sztrádákat
Európában a személyautók immár 7 országban használhatják fizetés nélkül az autópályákat. A magyar matricák uniós összehasonlításban is sokba kerülnek, de a sztrádahasználat messze a fizetőkapus országokban a legdrágább.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.