Nyugatnémet unikum: egyetlen példány készült ebből az 1989-es sirályszárnyas Merciből

Ennek az eladósorba került Mercedesnek a felfelé nyíló ajtók és a biturbó motor adja az igazi fűszerét.

  • hvg.hu hvg.hu
Nyugatnémet unikum: egyetlen példány készült ebből az 1989-es sirályszárnyas Merciből

A közelmúltban volt szerencsénk kipróbálni egy 50-es évekbeli eredeti sirályszárnyas Mercedest, egy ma már sok száz millió forintos értéket képviselő 300 SL-t, melynek újkori szellemi örököse, az általunk részletesen bemutatott SLS AMG 2009-ben mutatkozott be.

Erősen limitált mennyiségben azonban már a 80-as években is készültek sirályszárnyas csillagos modellek, ilyen volt például a Styling-Garage által C126-os alapokra épített 500SGS Gullwing, illetve a mellékelt képeken látható Boschert B300 Gullwing.

RM Sotheby's
RM Sotheby's

Utóbbiból ez az egyetlen, most éppen új gazdára váró példány készült 1989-ben. A november végén Münchenben árverésre kerülő sportkocsi értéke mintegy 250-300 ezer euró (94-113 millió forint).

A Hartmut Boschert által készített és az olasz Zagato segítségével megalkotott B300-as a C124 sorozatú 300 CE-re épül, a frontrész az R129-es SL-ről érkezett, a C-oszlopot pedig 25 centiméterrel előrébb hozták.

RM Sotheby's
RM Sotheby's

Az 1,66 méter széles felfelé nyíló ajtókon keresztül lehet beszállni mind az első, mind a hátós ülésekre, a kocsi négyszemélyes kivitelű. Az első ülések egyébként az R129-ből lettek átemelve.

Az 1989-ben 186 000 német márkás áron debütált B300 3 literes 6 hengeres szívó benzinmotorjára két turbót szereltek, így az eredetileg 180 lóerős teljesítmény 283 lóerőre nőtt.

RM Sotheby's
RM Sotheby's
RM Sotheby's
RM Sotheby's
RM Sotheby's
RM Sotheby's

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.