Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Nem látott más kiutat hirtelen.
Kiugrott egy sofőr az autójából a romániai Szatmár megye egy főútján Szatmárudvarinál. Az autót egy nő vezette, akinek az öltözéke is meggyulladt az autótűzben – írja az esetről a Maszol.ro.
A sofőrnek szerencséje volt a mögötte haladó mikrobusz vezetőjével, aki látta, hogy kiugrik a füstölő kocsiból, a ruhája pedig lángol. Egy pokróccal sikerült eloltani a nő ruháját, majd egy poroltóval az autót is – nyilatkozta.
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a kigyulladt autót egy útmenti szalagkorlátnak ütközve találták meg.
A nőt kisebb égési sérülésekkel kórházba szállították.
(A címkép illusztráció.)
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.