Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
Nemcsak a Porsche, hanem a Techart is stílusos formában állít emléket az idén 50 éves első 911 Turbónak.
A 917/10-es és a 917/30-as versenyautók turbó technológiája 1974-ben debütált a közutakon, a Porsche ugyanis ekkor rukkolt elő az első 911 Turbo sportkocsival.
És a legendás típus 50. születésnapját most ezzel a vadonatúj limitált szériás 911-essel ünnepli meg az egyik német tuningcég:
A keresztségben Techart Monochrome nevet kapott újdonság a korábban debütált Techart GT Street R-re épül, ami pedig nem más, mint egy komolyabb tuningon átesett 911 Turbo S.
A mindössze 20 példányban gyártandó sportkocsi egyedi aerodinamikai csomagot vonultat fel, és nemcsak hatalmas hátsó légterelővel, hanem diszkrét kacsafarokkal is rendelhető.
A 22 colos Formula VIII kovácsolt könnyűfém-felnikkel szerelt Techart Monochrome 3,8 literes biturbó 6 hengeres boxermotorja 810 lóerős teljesítményt, illetve 950 Nm-t szabadít rá a négy kerékre. A végsebesség 350 km/h.
Viszonyításképp, a 911 Turbo S gyári állapotában 650 lóerős, 800 Nm-es nyomatékú és 330 km/h végsebességű.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
Az utcán lőtték le az Ukrán Biztonsági Szolgálat tisztjét kedd délelőtt.
Ha aggódik, az ajánlására hallgatva ne menjen ki a szabadba gyérítés alatt.