Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Az Andrássy úton például már csak 40-nel lehet majd hajtani.
Budapesten újabb útszakaszokon csökken a megengedett legnagyobb sebesség a közlekedésbiztonsági stratégia részeként – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Az intézkedés célja, hogy minimalizálja a baleseti kockázatot olyan területeken, ahol az eddigi tapasztalatok szerint magasabb sebességnél nagyobb a balesetek valószínűsége.
Az alábbi helyszíneken változik a megengedett legnagyobb sebesség:
Az új sebességhatárok bevezetése után folyamatosan mérik az érintett szakaszokon közlekedők sebességét és monitorozzák a forgalmat annak érdekében, hogy megfigyeljék az intézkedés hatásait. Például az Attila út Mikó utca és Alagút utca közötti szakaszán október elején már életbe lépett a sebességcsökkentés, és azóta is folyamatosan vizsgálják az eredményeket.
A Budapesti Közlekedési Központ további helyszíneken is tervezi a sebességhatárok csökkentését, ehhez egyeztetést kezdeményez az érintett kerületekkel, hogy az intézkedések a helyi igényeket és sajátosságokat is figyelembe vegyék.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.