Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Nincs a jelöltek közt se prémium márka, se sportkocsi, sőt még kínai sem. Úgy tűnik, a mostani helyzetben a racionalitás és egy kis patriotizmus a nyerő.
Ahogy minden évben, hagyományosan most is az év vége előtt kiderült, mely autókat jelöli a nemzetközi zsűri az európai, Év Autója díj döntőjébe.
Az előzetes feltételeknek megfelelő, összesen 48 típusból a zsűri első körben hét modellt választott ki, amelyek továbbjutottak a döntőbe. Az Év Autója díj nyertesét január 10-én, a Brüsszeli Nemzetközi Autószalonon hirdetik ki.
Lássuk, mely típusok kerültek be a döntőbe:
A lista alapján az már kijelenthető, hogy olyan modellre esik majd a választás, amely a megfizethetőbb kategóriát jelenti. Az európai gyártók és a néhány távol-keleti jelölt mindegyike láthatóan az elektromos autók olcsóbb, széles rétegeknek készült kategóriáira fordítja a legnagyobb figyelmet mostanság. Szembetűnő az is, hogy az elmúlt két-három év erős trendjével szemben, amikor több kínai jelölt is bekerült a listára, most kimaradtak róla.
Az Év Autója díj története egészen 1964-ig nyúlik vissza, amikor elsőként a Rover 2000-es nyerte el a trófeát, ami jól mutatja nem feltétlen olyan autó mindig a nyerő, amely később is nagy siker lesz. A tavalyi évben a győztes a Renault Scenic volt, amely a végső szavazást hat másik versenyző – BMW 5-ös sorozat, BYD Seal, Kia EV9, Peugeot 3008, Toyota C-HR és Volvo EX30 – előtt nyerte meg.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.