Elköszön egy európai pálya a Forma–1-től

Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozik is a Holland Nagydíj.

  • hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI
Elköszön egy európai pálya a Forma–1-től

Egyéves hosszabbítás eredményeként 2026-ban még rendeznek Forma–1-es Holland Nagydíjat Zandvoortban, azt követően viszont már nem. Hosszabb szünet után 2021-ben került vissza a versenynaptárba ez a helyszín, amely az éppen azóta sorozatban négyszer győztes Max Verstappen hazai pályája.

A négy ott rendezett futamból a Red Bull pilótája hármat megnyert: 2021-ben, 2022-ben és 2023-ban győzött, míg idén Lando Norris, a McLaren brit versenyzője mögött második lett. Jövőre augusztus 29. és 31. között kerül sor a futamra, a 2026-os hollandiai hétvége időpontját pedig 2025-ben jelölik ki. Az viszont már biztos, hogy – azon a helyszínen először – sprintversenyes lebonyolításra kerül majd sor – számolt be róla a sorozat hivatalos honlapja.

A Holland Nagydíj 1985 után eredetileg a 2020-as programban szerepelt újra, de akkor a koronavírus-járvány miatt nem rendezték meg. Az öt évre szóló szerződés így 2025-ben járt volna le, amit egy évvel meghosszabbítottak.

A távozás mögött leginkább az áll, hogy a Holland Nagydíj megrendezése akkora pénzügyi kihívás, amit a promóter nem vállalt tovább, mivel ez az esemény semmilyen állami támogatást nem kap, és a teljes költséget saját forrásból kell fedeznie. Ez különösen kockázatos, mivel a telt ház sem garantált, még akkor sem, ha hazai a világbajnok – írja a holland TopGear oldala. Példa volt hasonlóra a Német Nagydíj, ahol a legendás Hockenheimben is nehezen adták el a jegyeket, annak ellenére, hogy Sebastian Vettel négyszeres világbajnokként versenyzett. Hollandiában 275 000 néző látogatja a versenyt, de ez elmarad a brit Silverstone 400 000-es nézőszámától, amely a legnépszerűbb esemény.

Más országokban, különösen az olajállamokban, a kormányok jelentős pénzügyi támogatást nyújtanak a versenyek rendezéséhez, gyakran eurómilliókat fordítva erre. Ez olyan helyszíneket is fenntart, mint Katar és Bahrein, ahol a sportszakmai színvonal megkérdőjelezhető, különösen az üres lelátók miatt. A Holland GP ezzel szemben teljes mértékben önállóan kell, hogy helytálljon a pénzügyi versenyben.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.