„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Egy friss felmérés szerint messze az elektromos rolleresek hánynak leginkább fittyet a közlekedési lámpák piros jelzésére.
Az ADAC munkatársai négy nagyvárosban négy órán keresztül figyelték a forgalmat négy kereszteződésben, és arra a megállapításra jutottak, hogy a mintegy 66 ezer közlekedőből körülbelül 2,8 ezren hajtottak át piros jelzésen.
A legnagyobb arányban az elektromos rolleresek szegték meg az egyik legfontosabb közlekedési szabályt: a vizsgált időszakban a rolleresek 14,5 százaléka hagyta figyelmen kívül a lámpa áthaladást tiltó piros jelzését.
Szakértők szerint egyértelműen a rolleresek a leginkább figyelmetlenül közlekedők, amiben többek közt az is szerepet játszik, hogy az elektromos rollereket javarészt bérlik a felhasználók, és többek közt a percalapú elszámolás miatt is gyakran sietnek.
A német autóklub adatai szerint a gyalogosok 8,5 százalékát nem érdekelte a piros jelzés, mely arány a biciklisek között 7,9 százalékos, az autósok/motorosok között pedig 1,6 százalékos volt.
Amennyiben az észlelt szabálysértések minden esetben hatósági intézkedést vontak volna maguk után, akkor a szabályszegőknek összesen 158 ezer eurónyi pénzbírságot, 1573 büntetőpontot és 164 közlekedéstől történő eltiltást kellett volna kapniuk.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
Egyelőre nincs új időpont.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Nagy Gábor Bálint azt mondta, a pótmagánvád elnevezésű büntetőeljárási megoldás eddig nem vezetett eredményre.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.