A Tesla most először kezdte el elfogadni a Cybertruckokat beszámított autóként, azt követően, hogy korábban Musk azt is kikötötte, hogy egy éven belül nem lehet eladni, ha valaki ilyet vett. A helyzet azóta nagyot fordult, és sok tulajdonos most döbbent rá, milyen gyorsan veszített értékéből az autójuk.
Egy tavaly 110 ezer dollárért vásárolt, alig több mint 10 ezer kilométert futott példányra például csak 65 400 dolláros becslést adott a Tesla – ez közel 40 százalékos értékcsökkenést jelent egyetlen év alatt. Egy másik tulajdonos, akinek a Cybertruckja 52 ezer kilométert futott, 60 500 dolláros ajánlatot kapott, ami szintén jelentős leértékelődés. A használt autókereskedők kínálata is ezt tükrözi: egyéves Cybertruckokat már 55 ezer dollártól árulnak – ez még a Tesla aktuális árazása alatt van, és azt sugallja, hogy a másodpiaci kereslet drasztikusan visszaesett.
Ez a fordulat éles ellentétben áll azzal, amit Elon Musk korábban ígért: szerinte a Cybertruck „felértékelődő eszköz” lesz, amelyre óriási kereslet mutatkozik majd. Kezdetben valóban hatalmas volt az érdeklődés, több mint 2 millió előrendelés érkezett, és a korai vásárlók akár 20-40 ezer dollárt is nyerhettek a viszonteladással. Azonban a gyártás felfutása nem hozta meg a várt áttörést: eddig csupán körülbelül 50 ezer példányt adtak el, miközben a Tesla raktáraiban egyre több eladatlan jármű halmozódott fel.