A Skoda 1969-ben mutatta be az 1000/1100 MB utódjának tekinthető S100/110-es szedánt, melyből látványos megjelenésű kupé változat is készült 110 R néven.
1970 és 1980 között mintegy 57 ezer darab készült a kétajtós változatból, és ezek közül most feltűnt a színen egy éppen új gazdára váró példány.
A mindössze 37 ezer kilométeres futásteljesítménnyel árult, remek állapotú 1975-ös Skoda 110 R-nek alaposan megkérik az árát, cseh tulajdonosa átszámítva nem kevesebb mint 15,6 millió forint ellenében lenne hajlandó megválni tőle.
A 4,15 méter hosszú, 1,62 méter széles, 1,34 méter magas és 2,4 méteres tengelytávolságú 110 R kevesebb mint 9 mázsát nyom a mérlegen.
A hátsó kerekeket egy négyfokozatú kézi váltón keresztül hajtó szívó farmotor 52 lóerős teljesítményt és 86 Nm nyomatékot facsar ki 1,1 literből, ami 18,5 másodperces 0-100-as gyorsuláshoz, illetve 145 km/h végsebességhez elegendő.