A Tesla bejelentette az első olyan járműkiszállítást, amely teljesen önvezető módban, emberi beavatkozás nélkül történt a gyártól a tulajdonosig. A Model Y az austini Gigafactoryból indult, és mintegy 30 perces utat tett meg autópályán, városon és parkolókon keresztül, mire megérkezett új gazdájához.
A Tesla az X-en egy háromperces összefoglaló videót, majd egy 30 perces teljes felvételt is közzétett, amelyen látható, hogy az autó önállóan navigál, sebességet vált, figyeli a jelzőlámpákat, és végül leparkol a vevő háza előtt.
https://twitter.com/Tesla/status/1938816477127418224
Elon Musk vezérigazgató külön kiemelte, hogy sem ember nem tartózkodott az autóban, sem távirányítással nem avatkoztak be az irányításba. „Teljesen autonóm!” – írta az X-en, majd gratulált a Tesla csapatának a sikeres és a tervezettnél egy nappal korábbi szállításhoz.
Június 23-án egyébként a Tesla elindította a régóta várt robottaxi szolgáltatást Texasban, 4,20 dolláros fuvarokkal, igaz, itt még ül egy teslás alkalmazott az anyósülésen. Ennek ellenére vezetési hibákról is beszámoltak, mint amikor az egyik jármű a szembe sávba is áthajtott nagyvonalúan.
https://hvg.hu/cegauto/20250624_Elindult-a-Tesla-onvezeto-taxija-szabalytalansagok-video