Egy Austinban készült friss felvételen egy Tesla robottaxi látható, amint nagy sebességgel hajt át az özönvízszerű esőzésben a vízzel részben elárasztott utakon. A Redditen virálissá vált videón jól látszik, hogy a Model Y figyelmen kívül hagyja a nehéz körülményeket: eleve a jobb sávban előzi meg az óvatosabb autósokat – akik minden bizonnyal emberi sofőrök –, miközben láthatóan a kocsiban ülő utas (aki vélhetően Tesla dolgozó a pulóvere alapján) igencsak markolja a kapaszkodót – írja a Futurism oldal.
A Tesla kísérleti önvezető programja már eddig is vitákat váltott ki, miután többször előfordult, hogy a járművek a forgalommal szemben haladtak, veszélyes helyeken álltak meg, vagy jelentősen túllépték a sebességhatárt. A vállalat főmérnöke gyorsan reagált a mostani kritikákra, és hangsúlyozta: a rendszert a vízen felúszás (aquaplaning) jelenségére is tesztelték heves esőzésekben – de azért jól látszik, hogy a legtöbb autós jóval óvatosabban közlekedett, mint az önvezető taxi.
Megemlítik azt is, hogy a Tesla kizárólag kamerákra épülő önvezető rendszere nem teljesen megbízható zord időjárás esetén. Más gyártók radar- és Lidar-alapú technológiával igyekeznek kezelni az ilyen helyzeteket.