A RAM 2023 elején a Ford F-150 Lightning és a Rivian R1-T kihívójaként mutatta be hegyomlásnyi méretű elektromos modelljét, az 1500 REV pickupot.
A Tesla Cybertruck kategóriájában versenyző újdonság sorozatgyártásának megkezdését az utóbbi időkben többször is elhalasztották, és most kiderült, hogy a platós elektromos modell végül 2027-ben sem kerül majd gyártásba – a RAM 1500 REV projektet teljesen leállították.
A Stellantis konszern amerikai márkája azzal indokolta a döntést, hogy a piacon a vártnál visszafogottabb érdeklődés mutatkozik az ilyen modellek iránt.

A vállalat a tisztán elektromos pickup helyett inkább a belsőégésű motoros hatótávnövelős villanyos verzióra fókuszál. Érdekesség, hogy ez az eddig Ramcharger néven emlegetett típus végül 1500 REV néven kerül forgalomba, vagyis a hányatott sorsú elnevezés végül mégis tovább él.
A most elkaszált eredeti 1500 REV 654 lóerős teljesítményű, 840 Nm nyomatékú és 4,5 másodperc alatt katapultál álló helyzetből 100-as tempóra, az amerikai szabvány szerint 800 kilométeres hatótávot biztosító gigantikus 229 kWh-s akkumulátora pedig maximum 350 kW-tal tölthető.


