Csak 50 kamiont enged be tüntetni a rendőrség Budapestre

Külön határozatban korlátozták a demonstrációt, behajtási és parkolási engedélyeket is kérnek.

  • HVG

Legfeljebb 50 kamionnal lehet megtartani a hétfői tüntetést, vagyis a gyakorlatban ennyi járművet engednek csak be Budapestre – minderről a Budapesti Rendőr-főkapitányság hozott előíró-korlátozó határozatot.

Azt írták, hogy

  • a gyűlésen igénybe vett kamionok a KRESZ-szabályok maradéktalan betartásával jogosultak mind a gyűlés vonulásos, mind a gyűlés statikus részén megjelenni;
  • a kamionoknak a gyűlés egésze vonatkozásában szükséges az adott tehergépjárművekre irányadó valamennyi engedéllyel rendelkezni, beleértve az esetleges behajtási és parkolási engedélyeket,
  • a bejelentő a jelen határozat elválaszthatatlan részét képező I. számú mellékletben feltüntetett területen, olyan gépjárművekkel jogosult a gyűlés részben statikus, részben vonulásos részének megtartására, amelyek megfelelnek a KRESZ-szabályoknak, illetve rendelkeznek az adott védett övezetre vonatkozó behajtási engedélyekkel is.

A fuvarozók korábban arról beszéltek, hogy mintegy kétezer kamionos várható a hétfői demonstrációra. A tiltakozást az útdíj pénteken bejelentett emelése váltotta ki, amelyet akkor a Lázár János által vezetett Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) még úgy tálalt, hogy sikeresen megállapodott róla a fuvarozókkal – azóta kiderült, hogy a fuvarozók nem egészen így gondolják.

A kamionok már délelőtt gyülekeztek az M3-ason bukkant fel a konvojuk, aztán 13 óra után indultak meg az autópálya bevezető szakaszán, ahol több kilométeres torlódást okoztak.

Fotók: megérkeztek a kamionosok Budapestre, az M3-as bevezetőn 3 kilométeres a torlódás

Kollégánk az M3-as autópálya bevezető szakaszán várta a tiltakozó fuvarozók menetét.

Hozzászólások