Videó: felborult előttük egy kisbusz az M1-esen, kikerülték, majd elhajtottak

A mögötte haladó kamionos időben reagált, így nem történt súlyosabb ütközés a felborult járművel.

  • HVG

Az autópálya-kezelő MKIF Zrt. egy múlt heti balesetről készült videót tett közzé a Facebook-oldalán, amely az M1-es autópályán, Hegyeshalom térségében történt. A felvételen az látható, hogy egy furgon egy ütközés után az oldalán csúszva külső sávban áll meg. (A baleset pontos oka a videón nem állapítható meg.)

Azonban a felvételen az is látszik, hogy a mögötte haladó kamionos lélekjelenlétének köszönhetően el tudta kerülni a súlyosabb ütközést a felborult járművel. A legmegdöbbentőbb jelenet azonban ezt követően történt: alig fél perccel a baleset után egy kisbusz érkezett a helyszínre, jelentősen lassított, látványosan kikerülte a balesetet, majd megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

Az MKIF Zrt. közlése szerint a kisbusz sofőrjének és utasainak látnia kellett, hogy a felborult jármű mellett még nincs senki, és azt is, hogy a furgonban még tartózkodnak emberek. A társaság hangsúlyozta: a segítségnyújtás nem választás kérdése, hanem minden közlekedő törvényi kötelezettsége mindaddig, amíg nincs más megfelelő segítség a helyszínen.

A posztban felidézték: a magyar Büntető Törvénykönyv szerint a segítségnyújtás elmulasztása bűncselekmény, amely akkor valósul meg, ha valaki nem nyújt tőle elvárható segítséget egy sérültnek, vagy olyan személynek, akinek élete, testi épsége közvetlen veszélyben van. Súlyosabb esetben – például halálesetnél – ez már bűntettnek minősülhet.

https://hvg.hu/cegauto/20260115_a-halalra-gazolt-ferfi-mar-az-ulloi-uton-fekudt-amikor-elutotte-a-repterre-sieto-77-eves-ferfi-rendorseg

Hozzászólások