Hamis, piros karakteres rendszámtábla miatt állítottak meg a rendőrök egy autóst, akiről hamar kiderült, hogy több szabályt is megszegett – írja a Rendészeti Államtitkárság Facebook-posztja. A hatvani sofőr nem hagyományos okmányokkal próbálta igazolni magát: egy „Universal Pass”, majd egy „Élő ember igazolvány” feliratú, házilag készített kártyát mutatott fel, miközben közölte, hogy a hivatalos személyi igazolványát nem hajlandó használni.
A férfi adatai valósak voltak, de az ellenőrzés során az is kiderült, hogy nincs érvényes vezetői engedélye. Az autó forgalmi engedélye lejárt, a járművet korábban kivonták a forgalomból, az eredeti rendszámot pedig maga a sofőr cserélte le egy nem hivatalos, úgynevezett „UCC” rendszámra.
Az ilyen rendszámok egy, az államot és a hatóságokat tagadó összeesküvés-elmélethez köthetők. Az UCC (Uniform Commercial Code, magyarul Egységes Kereskedelmi Kód) valójában egy amerikai kereskedelmi szabályozás, amelyet egyes csoportok tévesen úgy értelmeznek, hogy az emberek kivonhatják magukat az állami törvények hatálya alól. Követőik gyakran állítják, hogy „ők emberként léteznek, nem jogi személyként”, ezért szerintük nem vonatkoznak rájuk a hatósági intézkedések, például a rendőri igazoltatás sem.
https://hvg.hu/itthon/20220928_Igazoltatas_Balatonfoldvar_video
Az interneten akár 40 ezer forintért is kínálnak ilyen hamis rendszámokat és okmányokat, ám ezek használata súlyos jogsértés. A hatályos törvények szerint az egyedi azonosító jel meghamisítása vagy eltávolítása bűncselekmény, amely akár három év szabadságvesztéssel is büntethető.