Több mint 1,9 millió eurót – vagyis közel 680 millió forintot – lophatott el egy német pár városi parkolóautomatákból az elmúlt években. A páros most a kempteni bíróság előtt ismerte be a bűncselekményeket, miközben részletek derültek ki arról is, hogyan úszhatták meg ennyi ideig észrevétlenül - írja a Süddeutsche Zeitung.
A 40 éves férfi a városi közmunkaszolgálatnál dolgozott, és hozzáfért a parkolóórák ürítéséhez szükséges kulcsokhoz. A vallomása szerint eleinte csak kisebb összegeket vitt haza, később azonban teljesen elszabadult a helyzet. Keddenként rendszeresen ellenőrizte, mely automatákban gyűlt össze sok pénz, majd különféle ürügyekkel – például javításokra hivatkozva – újra meg újra kivette belőlük a készpénzt.
A pénzt részben bankokban váltották be, részben szupermarketek Coinstar automatáiba öntötték, hogy vásárlási utalványokat kapjanak. A parkolóórák ürítéséről szóló nyugtákat egyszerűen kidobták, így a hiányzó összegek sokáig fel sem tűntek. A bíróság szerint az önkormányzati dokumentáció annyira laza volt, hogy éveken át senki nem ellenőrizte megfelelően a pénzmozgásokat.
A lopott milliókból fényűző életet éltek. A vádlottak szerint volt lófarmjuk, drága autóik, luxustáskáik és designer ruhákra költöttek. A férfi a bíróságon azt mondta: „Nagyon magas volt az életszínvonalunk, mindent elköltöttünk.” A kapcsolatuk tavaly megromlott, a pár azóta külön él, a tárgyaláson pedig egymást hibáztatták a történtekért.
Az ügy azért is sokkolta a helyieket, mert a hatóságok szerint a csalássorozat akár már évekkel korábban lebukhatott volna. Csak a pár tavaly novemberi letartóztatása után derült ki, hogy a parkolóórákból származó nyugták folyamatos sorszámozásúak voltak – ezt azonban senki sem ellenőrizte rendszeresen.