Lemondott romániai gyártókapacitásának bővítéséről a Renault – jelentette a román profit.ro. A döntés érzékenyen érintheti a Dacia márkát is, hiszen a dél-romániai Mioveniben működő üzem a vállalat egyik legfontosabb európai gyártóbázisa.
A gyár jelenleg évente nagyjából 350 ezer autó gyártására képes, a korábbi tervek szerint ezt 400 ezerre emelték volna. A Renault azonban végül letett a fejlesztésről.
A vállalat pénzügyi igazgatója, Aurelia Leoveanu szerint az autóipar helyzete jelentősen megváltozott azóta, hogy a bővítési terv megszületett: korábban a gyártási volumen növelése volt a fő cél, most viszont inkább a hatékonyságra, a rugalmasságra és a költségek optimalizálására koncentrálnak.
A döntés mögött az is állhat, hogy a mioveni üzem eddig sem működött teljes kapacitással. A rekordév 2024 volt, amikor valamivel több mint 309 ezer autó készült a gyárban. Tavaly azonban már csökkent a termelés: 297 ezer autót gyártottak, ami közel 4 százalékos visszaesést jelentett.
Közben a Dacia eladásai is gyengülnek: Romániában történelmi mélypontra esett a márka piaci részesedése, az első negyedévben pedig 14 százalékkal kevesebb autó készült a gyárban, mint egy évvel korábban.
A Renault idén két új Dacia modellt is piacra dob, ezek közül az egyiket, a Dacia C-Neót Törökországban gyártják majd, és a másik sem Romániában készül majd.
A Daciákat jelenleg Románián kívül már Marokkóban és Kínában is gyártják, ami jól mutatja, hogy a Renault egyre inkább több ország között osztja szét a termelést.
https://hvg.hu/cegauto/20260415_tobb-mint-ketezer-mernokot-bocsathat-el-a-renault