A Le Mans-i 24 órás autóverseny első időmérő edzését Habsburg Ferdinánd nyerte, az osztrák születésű pilóta 3:23.135 alatt ért körbe a 13,626 kilométer hosszú pályán.
A 28 éves versenyző annak az Alpine-csapatnak a tagja, amely az idei szezon végén távozik a WEC-sorozatból, és amely alakulatot ezt követően adott esetben a BYD veheti a szárnyai alá.
A 3,4 literes, szimpla turbós benzinmotorral szerelt Alpine A424 egy LMDh kategóriás Hypercar. A hátsókerék-hajtású versenyautó egységesített hibrid rendszerének villanymotorja 67 lóerőt ad le.
A szabályoknak megfelelően az összes topkategóriás Le Mans-i autó maximum 680 lóerős lehet, és a minimális tömegük nem lehet kevesebb 1030 kilogrammnál.

A második és harmadik helyet egy-egy Cadillac V-Series.R szerezte meg, a típus mozgatásáról egy 5,5 literes, V8-as szívó benzinmotor gondoskodik.
A negyedik egy 4 literes, biturbó V8-as BMW M Hybrid V8 lett, ezt egy Cadillac V-Series.R, illetve egy másik BMW M Hybrid V8 követte a sorban.
A tavalyhoz képest 21-ről 18 autóra fogyatkozott mezőny 15 leggyorsabb kocsija jutott tovább a mai Hyperpole-ba, ahol a szombat délutáni rajthelyek sorsa el fog dőlni. A kiesők közé tartozik a két Peugeot, valamint meglepetésre a tavalyi győztes Ferrari 499P.
A másik két Ferrari a 14. és 15. helyen végzett, a legjobb Toyota pedig a 8. időt produkálta.
