Az ezekben a napokban az Egyesült Királyságban megrendezett Goodwood Festival of Speed a benzingőz rajongók igazi népünnepélye, ahol nemcsak statikus helyzetben, hanem mozgás közben is megtekinthetők azok az autó különlegességek, melyekről legtöbbünk még álmodni sem mer.
A világhírű brit petrolhead rendezvénynek már a poros parkolója is egy külön élmény, ahol adott esetben olyan méregdrága szupersportkocsik is pihennek, melyek ablakait a nagy hőségre való tekintettel és a feltétlen bizalom jegyében fel sem húzzák.
Ilyen egyszerű négykerekű használati tárgy errefelé például ez a McLaren Senna is:

A McLaren 2017 végén az F1 és a P1 után az Ultimate Series harmadik tagjaként leplezte le a háromszoros brazil Forma–1-es világbajnokról, Ayrton Sennáról elnevezett McLaren Sennát.
A kőkemény sportkocsi esetében minden a lehető legkisebb tömegről, a legjobb aerodinamikáról és a maximális teljesítményről szól.

A motorháztető alatt egy a McLaren 720S-ből származó 4 literes biturbó V8-as benzinmotor található, mely jelen esetben kereken 800 lóerős, illetve 800 Nm-es produkcióra képes. A P1-től eltérően a Sennában nincs semmilyen hibrid rásegítés, cserébe viszont kevesebb mint 1,2 tonnát nyom a kocsi a mérlegen.
A hétfokozatú duplakuplungos automataváltóval szerelt, hátsókerék-hajtású és alig 500 darabos mennyiségben gyártott McLaren Senna a gyári adatok szerint 2,8 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100-as tempóra.
A 0-200-as sprint 6,8 másodperc, a 0-300-as pedig mintegy 17,5 másodperc alatt tudható le a 340 km/h végsebességű autóval.

A brit szupersportkocsi mellett ilyen autók parkoltak Goodwoodban:













És hogy mennyire színes az autós felhozatal, mely percről percre ordítva végigszáguld a híres felfutó pályán?
Mutatunk néhány autót, ez azonban még csak a jéghegy csúcsa:
























