Gyorsan felkapott lett az a videó, amelyen egy BYD Tang elektromos szabadidő-autó a hátsó villanymotorját maga után húzva halad az utcán. Még ennél is meglepőbb, hogy a sofőr egy ideig nem is állt félre, hanem továbbhaladt a forgalomban, miközben a leszakadt hajtásegység egy kábelen lógva vonszolódott az autó mögött.
A videót Kína északkeleti részén, Senjang városában rögzítették, ahol a felvétel készítésekor heves esőzések nehezítették a közlekedést. A BYD szerint a jármű egy tisztán elektromos Tang SUV volt, amely két villanymotorral rendelkezik: egy az első, egy pedig a hátsó tengelyt hajtja.
Ez magyarázza azt is, hogyan tudott az autó továbbhaladni annak ellenére, hogy a hátsó villanymotor kiszakadt a helyéről. A meghibásodás után az első villanymotor továbbra is működőképes maradt, így a jármű saját erejéből tudott közlekedni.
https://youtu.be/lHYKIGoPcSo
A BYD ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem maga a víz szakította le a hajtásegységet. A vállalat szerint a sérülést több, az autó padlólemezét ért erős ütés okozta. Feltételezésük szerint a sofőr a kelleténél nagyobb sebességgel hajtott bele olyan vízzel borított útszakaszokba, amelyek jóval mélyebbek voltak a vártnál. Az sem kizárt, hogy a víz alatt egy, a vezető számára láthatatlan tárgy ütötte meg az autó alját.
A baleset után készült fotók alapján a hátsó villanymotor rögzítése letört, a hajtásegység pedig már csak a narancssárga nagyfeszültségű kábeleken keresztül kapcsolódott az autóhoz.
A BYD közölte, hogy a történtek után felvette a kapcsolatot a tulajdonossal, és átvizsgálta a járművet. Arról azonban nem árult el részleteket, hogy a sofőr pontosan mekkora vízátfolyáson haladt át, milyen tárgy okozhatta a sérülést, illetve milyen sebességgel közlekedett a baleset pillanatában.