Az Aston Martin tavaly kezdte meg a non-plus-ultra kategóriás 1155 lóerős V12-es Valkyrie alá pozicionált Valhalla szupersportkocsi sorozatgyártását, mely kupéból a közeljövőben érkezhet egy nyitható tetejű új változat.
A várakozások szerint kivehető targatetővel támadó Valhalla Spider csak minimálisan lesz nehezebb az alapmodellnél, és előreláthatólag novemberben mutatkozhat be hivatalosan.
A Valhalla Mercedes-AMG eredetű 4 literes biturbó V8-as benzinmotorja 828 lóerős teljesítményű. Ehhez hozzájön még a triplamotoros plugin hibrid rendszer produkciója, a végeredmény pedig 1079 lóerő, illetve 1100 Nm.


Elektromos módban csak az első kerekek hajtottak, ez esetben maximum 140-es tempóval legfeljebb 14 kilométert képes megtenni a Valhalla.
A 2,5 másodperces 0–100-as gyorsulású sportkocsi végsebessége 350 km/h.
A nyolcfokozatú duplakuplungos automata váltóval felvértezett Aston Martin mindössze 1655 kilogrammot nyom a mérlegen, az aktív hátsó légterelős egyedi aerodinamikai csomag pedig 240-es tempónál 600 kilogrammos leszorítóerőt állít elő.


A típusspecifikus Michelin Pilot Sport Cup 2 gumikkal szerelt Valhallából 999 példányt gyártanak, az árcédulán 850 ezer fontos (360 millió forint) összeg szerepel.
Viszonyításképp, az 1275 lóerős McLaren W1 közel kétszer ennyit, az 1200 lovas Ferrari F80 pedig több, mint háromszor ennyit kóstál.

