Itt az első elektromos Bentley, de nem akar villanyautónak látszani

A vevőik inkább a luxusra kíváncsiak. A hatalmas világító „hűtőrács” azonban, úgy tűnik, manapság kihagyhatatlan.

  • HVG

Bemutatta első teljesen elektromos modelljét a Bentley, de a Torcal esetében nem az elektromos technológiát akarja a középpontba állítani. A brit luxusmárka inkább a hagyományos Bentley-értékekre, a teljesítményre, a kézzel kidolgozott utastérre és a luxusra helyezte a hangsúlyt. Frank-Steffen Walliser vezérigazgató szerint ugyanis erre vágynak a luxusautók vásárlói.

A technika azért egyáltalán nem visszafogott. A két villanymotoros Torcal alapváltozata 821 lóerős, az S pedig 888 lóerőt és 1350 Nm nyomatékot tud, amivel 2,8 másodperc alatt gyorsul 100 kilométer/órára.

A 113 kWh-s akkumulátorral a WLTP szerinti hatótáv akár 600 kilométer, a 800 voltos rendszer pedig legfeljebb 400 kW-os töltést tesz lehetővé.

Az utastérben a Bentley sokkal inkább a hagyományos luxusra koncentrált. Bőr, fa, alumínium és szénszál mellett 100 százalékos merinógyapjú is megjelenik, az ülések pedig fűthetők, szellőztethetők, és masszázsfunkciót is kínálnak.

Még az elektromos hajtás mesterséges hangjánál sem egy benzinmotor utánzását választották: dob, brácsa és basszus hangjaiból hozták létre a gyorsítással együtt változó hangzást.

Hozzászólások