szerző:
automenedzser.hu

Féltem, hogy megszólnak, direkt meghagytam torzonborz szakállamat, de így is többször ledudáltak – jellemzően nők.

Képek a galériában
©

Féltem, hogy megszólnak, direkt meghagytam torzonborz szakállamat, de így is többször ledudáltak – jellemzően nők. Pedig a 105 lóerővel nem szenved hiányt a Beetle, pörgős motorja kihúzatva szépen szól.

Cuki a kocsi – ettől féltem – de aztán több pasi megerősítette, hogy nem annyira nőies, mint az előd, sőt. A csajok amúgy tomboltak érte, a feleségem is azonnal lecsapna rá, ha lenne pénzünk. Rétegautó.

Hogy mennyire tüzes a kocsi, mutatja, hogy a legutolsó év meleg autója ranglistán előkelő helyen van, az ötödik. Úgy emlékeztem, hogy korábban az élen volt, de egy amerikai 2007-es listán nem is találtam rajta, igaz a formát képviselő Cayman lett azon az első. Sebaj, amúgy sem hiszünk ezekben a rangsorokban, hisz mi magunk is csináltunk már párat. A lényeg, hogy a Beetle olyan autó, amivel olcsón fel lehet tűnni, ami kifejezi egyéniségünket, a tradíciókhoz való ragaszkodásunkat és a hitünket a jövőben. A Beetle bármennyire is próbál retró lenni, modern és korszerű autó: jó motorral, kemény futóművel (a fiamnak emiatt nem jött be), pontos hatsebességes váltóval, remek úttartással és dinamikus vezetési élménnyel.

Szélessége 1808 (plusz 84 milliméter), magassága 1486 (mínusz 12 milliméter), míg hosszúsága 4278 milliméter (plusz 152 milliméter), új arányok jellemzik. Megnövelt hosszúsága révén tetővonala hosszabban ívelhet, szélvédője hátrébb kerülhetett, fara pedig az ősbogár kontúrjait követheti.
Európában, Amerikában és Ausztráliában illetve Új-Zélandon az új Volkswagen a Beetle (alapváltozat), a Design (középső szint) és a Sport (csúcsváltozat) háromféle felszereltségi csomagjával érkezik a piacra.

A műszerfal fényezett díszítőbetétjének formája és színei kapcsolják össze az első Bogárral. Utas oldalán kínálja a jellegzetes kiegészítő kesztyűtartót (Käferfach), amely a műszerfal-betétbe integrálva felfelé nyíló fedéllel készül (az alap-kesztyűtartó lefelé nyílik). Elöl kényelmes, hátul szűk a Beetle, a beszállás sem könnyű hátra, csomagtere akár 905 liternyi poggyászt is elnyel.

Az elektronikus menetstabilizáló rendszer (ESP) alap, akárcsak a négy légzsák. A nagyra szabott csomagtér-ajtó a méretesebb tárgyak pakolását is megkönnyíti, űrtartalma 310 liter. Mivel a Beetle a Golf VI padlóvázával szoros rokonságban álló (50 milliméterrel rövidített) konstrukcióra épül, a nyomtávok is szélesebbre, ezzel pedig a hátsó kerékdobok közötti távolság is 960 milliméterre adódott. A csomagtér hosszúsága álló hátsó üléstámlákkal 737, míg lehajtva őket 1493 milliméter.

A Design felszereltség (190 ezer forint a felára) alapjaiban a Beetle kivitelre épül, s főként exkluzivitása tekintetében kínál jól érzékelhető többletet. A karosszéria színére fényezett ajtókilincsek és oldalsó védőcsíkok jelennek meg (utóbbi krómozott díszléccel). Az oldalablakok alatt húzódó díszlécek ez esetben eloxált alumíniumból készülnek, a légbeömlő nyílások fekete rácsozatát krómléc díszíti. E változat stílusos megjelenését 16 hüvelykes könnyűfém keréktárcsákra szerelt 215-ös, magas gumiabroncsok teszik teljessé.

A beltérben a karosszéria színére fényezett betét tűnik fel. Ugyancsak az autó külső színét kapják az ajtókárpitok betétei, a szériafelszereltség részei az első ülések háttámláin kialakított rakodózsebek, illetve a világítás forgatókapcsolójának krómdíszítése, valamint a fűtés-szellőzés és az extrafelszerelésként rendelhető légkondicionáló berendezés kezelőelemeinek díszszegélyei. Króm övezi a műszereket is, az oldalsó légbeömlő nyílásokat, illetve a légbefúvókkal kiegészített rádió-modult, de az elektromos ablakemelők kapcsolóin is krómdíszítés található. A Design kivitel részei továbbá az első komfortülések, az igényes szövet üléskárpitok, a karosszéria színére fényezett díszítőberakásokkal ellátott, alul vágott, multifunkciós háromküllős kormánykerék, a textilszőnyegek (elöl és hátul), a statikus kanyarodófény-funkcióval kiegészített ködfényszórók, illetve a vezető és az első utas közötti két olvasólámpa körüli kulissza-megvilágítás. A látvány szép, ám az anyaghasználat nem minőségi, a Beetle hozza az alsóbb kategóriás Volkswagenek kopogós kemény műanyagait. Nincs oldalzsebe, de ügyesen oldották meg Wolfsburgban a problémát: egy gumipánttal tudjuk rögzíteni cuccainkat, egy kiló mézet kényelmesen elbír az anyag.

Tesztautónkat parkolást segítő radarral is felszerelték (118 ezer forint) a rádió-CD (érintőképernyős 88 900 forintért) kijelzője vizuális parkolássegítő funkcióval egészül ki. A Beetle rajza itt felülnézetben látható, s az előtte vagy mögötte feltűnő akadályok szimbólumai pontosan az autó körüli helyzetüknek megfelelően jelennek meg. Mindezt eleinte szaggatott akusztikus figyelmeztető jelzés egészíti ki, amely az akadály távolságának csökkenésével folyamatossá válik. Van tempomatunk és ülésfűtésünk (76 ezer forint), de nincs Bluetooth és nincs USB-csatoló (de természetesen rendelhető).

A 77 kW/105 LE teljesítményű 1.2 TSI erőforrás álló helyzetből 10,9 másodperc alatt gyorsítja fel a Bogarat 100 kilométer/órás tempóra, végsebessége 180 kilométer/óra. Maximális teljesítményét 5000-es, 175 newtonméter forgatónyomatéki csúcsát pedig 1500 percenkénti fordulatszámnál adja le. Alapkivitelében a Beetle 1.2 TSI hatfokozatú manuális sebességváltóval készül.

Ötvennel négyesben felmegy a Hármashatárhegyig a Szépvölgyi úton, rugalmas a motor, hosszúak az áttételek. 130 kilométer/órás sebességnél, hatos fokozatban 2800-at forog percenként a főtengely, 120-nál 2500-at, 110-nél 2400-at 100-nál 2200-at, 90-nél 2000-et. Kihúzatva úgy morog, mint egy kismacska, amely elé pulyka párizsit tettek, majd elhúzták előle. Lehet vele gyorsulni, városi forgalomban jól teljesít és nem is fogyaszt sokat. Kevesebbet mértem, mint a gyári 5,9 literes átlag, sőt a fedélzeti számítógép 5,7 literes értékénél is kicsivel jobb jött ki: a 400 kilométeres tesztelés során 5,64 literes átlagfogyasztást mértünk 100 kilométerenként.

Első felfüggesztéseiként spirálrugóval és teleszkópos lengéscsillapítóval szerelt, integrált rugóstagok, míg hátul teljes egészében új fejlesztésű könnyűszerkezetes konstrukció szolgálják a Beetle-t Az oldalerők felvételéről Panhard-rúd gondoskodik.

Biró Csongor

Műszaki adatok

Volkswagen Beetle 1.2 TSI Design

MOTOR
Hengerűrtartalom (cm3) 1197
Környezetvédelmi besorolás Euro 5
Max. teljesítmény lóerő

105 lóerő 5000-es fordulaton

Max. nyomaték: Nm

175 Nm 1500-4100-as fordulaton

MÉRETEK
Tengelytáv (mm)

2537

Hosszúság/szélesség/magasság (mm)

4278 / 1808 / 1486

Csomagtér

310-905 liter

Saját tömeg (kg) 1199
MENETTELJESÍTMÉNYEK
Végsebesség (km/h) 180
Gyorsulás (s): 0 - 100 km/h 10,9
FOGYASZTÁS (l/100 km)
Városi 7,6
Országúti 5,0
Vegyes 5,9
Tesztfogyasztás 5,64
CO2 kibocsátás (g/km) 137
ÁRA 5,026 millió forinttól

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A közös költség is drágulhat a lakástakarékok kinyírása miatt

A közös költség is drágulhat a lakástakarékok kinyírása miatt

Ki beszél már szenzorszigetről? Izgalmas megoldást talált ki helyette a Samsung

Ki beszél már szenzorszigetről? Izgalmas megoldást talált ki helyette a Samsung

Dobogó szívet még nem dob ki az orvosi csodagép, de amit igen, annak máris örülhetünk

Dobogó szívet még nem dob ki az orvosi csodagép, de amit igen, annak máris örülhetünk

A lakástakarékot ugyan beszántották, de itt van nekünk 5 kiváló mém

A lakástakarékot ugyan beszántották, de itt van nekünk 5 kiváló mém

Húsz férfit ítéltek el Angliában tizenéves lányok szexuális bántalmazása miatt

Húsz férfit ítéltek el Angliában tizenéves lányok szexuális bántalmazása miatt

Több mint negyven tűzijátéknézőt ütött el egy vonat Indiában

Több mint negyven tűzijátéknézőt ütött el egy vonat Indiában