Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#áruház

hvg.hu Vállalkozás

Olyat tesz az Amazon, mint még soha

Saját áruházat nyithat az online kereskedelem egyik zászlóshajója, az Amazon. Egyelőre elsősorban raktárként és átvevőhelyként funkcionálna az üzlet, ám később akár újabb áruházak is jöhetnek.

hvg.hu Vállalkozás

Hatalmasat robbant az IKEA a szomszédban

Egyetértési nyilatkozatot írt alá a svéd Ikea bútorkereskedelmi cég a szerb kormánnyal és Belgrád vezetésével arról, hogy megépítik a fővárosban az ország első Ikea-áruházát, mely 2016 végén nyílhat meg. Összesen akár 5 áruház is épülhet majd Szerbiában, mindeközben az Ikea a szlovéniai Ljubljanában is belefogott első áruházának megépítésébe.

hvg.hu Gazdaság

Így vesznek rá minket a boltok, hogy többet költsünk

Egy illat igencsak biztosíthat egyfajta környezetet a kiskereskedelmi vásárlásokhoz, ám kérdés az, hogy a megfelelő illattal befolyásolni lehet-e azt, hogy mennyi ideig maradunk a boltban, és hogy többet vásárolunk-e. Egyre több kutatás bizonyítja azt, hogy az illatok igenis hatással vannak vásárlási szokásainkra, ezt pedig a kiskereskedők ki is használják. Egyesek szerint az illatmarketing ugyanakkor borzasztó etikátlan.

hvg.hu Gazdaság

A pult alól adják újra a húst Putyin Oroszországában

Egyre inkább úgy tűnik, Oroszország lábon lövi magát az uniós élelmiszerek importjának betiltásával. Az orosz szankciók ugyanis közvetlenül az átlagembereket is érintik, ráadásul gazdaságilag is húsba vágóak a bejelentett intézkedések. Nem tudják azonnal pótolni az uniós húst, gyümölcsöt, zöldséget, és amivel sikerül helyettesíteni, az rosszabb minőségű és drágább lesz. Mindeközben a szankciókat épp Oroszország legközelebbi szövetségesei kerülhetik meg, a beloruszok és a kazahok komoly hasznot húzhatnak az embargóból. Az orosz gazdaság szekere pedig lejtőre kerülhet, az olaj árának csökkenése még rá is erősíthet erre. Vlagyimir Putyint mégis egyre jobban imádják, azt adja a népnek, ami kell: cirkuszt és kenyeret.

hvg.hu Vállalkozás

Hatalmasat dobbant az IKEA a szomszédban

Augusztus második felében megnyílik a volt jugoszláv térség első IKEA-áruháza a horvátországi Zágráb mellett. A svéd bútoros cég már korábban meg akarta nyitni első áruházát a térségben, ám az engedélyek kiadása elhúzódott, így csak most kerülhet erre sor.

hvg.hu Vállalkozás

Így trükköznek velünk az outlet áruházak

AZ általános közvélekedés az, hogy az outlet üzletekben, áruházakban körülbelül ugyanazokat a termékeket, árukat lehet megkapni, mint a többi kiskereskedelmi üzletben, csak kedvezőbb áron. Ez ugyanakkor korántsem biztos, hogy így van, sőt, a kiskereskedelmi szereplők kihasználják a spórolás iránti vágyunkat.

hvg.hu Vállalkozás

Ezért hasít annyira a Lidl és az Aldi

Úgy fest, megállíthatatlanok Magyarországon a saját márkás termékek. Az üzletláncok nevével fémjelzett árucikkek mellett egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a tortából – a például a diszkontokban – megjelenő, máshol nem kapható, kevésbé reklámozott, kedvezőbb árú márkák. Vannak azonban olyan áruk, melyeket a magyarok nemigen vásárolnak a saját márkás "kosárból".

hvg.hu Vállalkozás

Több száz Office Depot húzza le a rolót

Legalább 400 áruház bezárásáról döntött az Office Depot az Egyesült Államokban. A főként irodaszereket forgalmazó amerikai cégnél a bezárásokat azzal indokolták, hogy a vásárlók egyre inkább a neten, drogériákban, illetve a nem specializált áruházláncoknál költik el irodaszerre szánt dollárjaikat.

hvg.hu Vállalkozás

Újabb IKEA épül Budapesten

A XXIII. kerületben, Soroksáron fog felépülni az újabb hazai IKEA – hangzott el a lakberendezési áruházlánc keddi sajtótájékoztatóján. A svéd bútoripari cég 2016-tól házhozszállítással egybekötött online vásárlást is indítana hazánkban.

hvg.hu Vállalkozás

Befékez az Ikea itt is

Egyelőre nem nyit második áruházat Bulgáriában az Ikea. A Várnába tervezett második egység nyitását bolgár sajtóértesülések szerint elhalasztották.

hvg.hu Vállalkozás

Egy helyben toporog az Ikea Romániában

Az Ikea svéd bútorforgalmazó egyelőre még keresi Romániában azt a kereskedelmi területet, ahol a nemzetközi átlagnak megfelelő 80-90 millió eurós évi eladást tud generálni, így nem dőlt el, hol nyílhat meg a következő Ikea üzlet.

hvg.hu Vállalkozás

Teljesen megújul a Vatera

Tizenhárom év után teljesen átalakul a Vatera. Az átfogó megújulás a dizájnt és a funkciókat is érinti majd. A teljes dizájnváltás ősszel jön. A TeszVeszen is hasonló változások lépnek majd életbe.

hvg.hu Shake

Videó: áruházi polc zuhant a lúzer vásárlóra

A fiatalnak látszó férfi megpróbál átugrani egy térdmagasságban húzódó láncot egy áruházban. Ám a lánc titkos összeköttetésben van egy polccal, amely ráesik az ugrálós kedvű fiatalemberre. A férfit később egy nő próbálja kiszedni a polc alól.

MTI Befektetés

A Saturnok helyén Media Marktok lesznek

Megszűnnek a Saturn elektronikai üzletek Magyarországon, helyükön Media Marktok lesznek november elsejétől - tájékoztatta a Media Markt Saturn Holding Magyarország Kft. a Pénzcentrum.hu-t.

1 2 3 4 5 6 7 8
Aknák és más hátrahagyott robbanószerek végeztek az Aszad bukása után hazatérő szíriai civilek százaival

Aknák és más hátrahagyott robbanószerek végeztek az Aszad bukása után hazatérő szíriai civilek százaival

Reagált Magyar Péter arra, hogy Orbán ma már csak őt tartja poloskának

Reagált Magyar Péter arra, hogy Orbán ma már csak őt tartja poloskának

1,2 milliárd forintért árulnak itthon egy szuperritka McLarent

1,2 milliárd forintért árulnak itthon egy szuperritka McLarent

Reviczky Gábor: „Minden daganatos elváltozás eltűnt a szervezetemből”

Reviczky Gábor: „Minden daganatos elváltozás eltűnt a szervezetemből”

Az orosz katonai hírszerzést vádolja a litván főügyész egy vilniusi IKEA-üzlet felgyújtásával

Az orosz katonai hírszerzést vádolja a litván főügyész egy vilniusi IKEA-üzlet felgyújtásával

11 kilométer mélyre fúr az új kínai hajó, onnan vehetnek mintát, ahonnan még senkinek sem sikerült – videó

11 kilométer mélyre fúr az új kínai hajó, onnan vehetnek mintát, ahonnan még senkinek sem sikerült – videó

Észak-macedóniai tűzvész: belehalt a stresszbe egy mentősofőr

Észak-macedóniai tűzvész: belehalt a stresszbe egy mentősofőr

Izrael légicsapásokat hajtott végre Gázában

Izrael légicsapásokat hajtott végre Gázában

Pamela Anderson is játszik az új Mundruczó-filmben

Pamela Anderson is játszik az új Mundruczó-filmben

A címlapról ajánljuk