#Amerika


Szellemváros lett Detroit
 

Szellemváros lett Detroit

Detroit nemcsak kezdeti sikereit, hanem a több mint 50 éve tartó agóniáját is az autógyártásának köszönheti. A tartós munkanélküliség és az elszegényedés miatt az emberek 1967 júliusában utcai harcok útján próbálták bajaikat kifejezni. A nincstelenséget jól szemlélteti az a tény is, hogy míg 1950-ben 1,8 millió ember élt a városban, addig tavaly már csak 910 ezer fő.

hvg.hu hvg.hu








Cézár konyak, Fa szappan és Levis: amikor ez jelezte a jólétet
 

Cézár konyak, Fa szappan és Levis: amikor ez jelezte a jólétet

Ki ne hallott volna a Coca-Cola, a Fa szappan vagy a Cézár konyak hatvanas-hetvenes évekbeli sikeréről? A világmárkák fogyasztói társadalomra gyakorolt hatásáról, szerepéről Valuch Tibort, az MTA Politikatudományi Intézetének tudományos tanácsadóját kérdeztük.

László Éva Lilla László Éva Lilla


IMF: Amerikának a fenntartható költségvetés a legnagyobb kihívás
 

IMF: Amerikának a fenntartható költségvetés a legnagyobb kihívás

Az Egyesült Államok előtt álló legnagyobb kihívás a fenntartható és tartós költségvetési konszolidáció végrehajtása, amelynek egyben biztosítania kell, hogy a továbbra is gyenge lábakon álló gazdaság növekedési pályán maradjon - áll a Nemzetközi Valutaalap (IMF) az Egyesült Államokban folytatott négyes cikkely szerinti országértékelését lezáró elemzésében.

MTI MTI


Hatalmas tűzvész tombol Arizonában – Nagyítás-fotógaléria
 

Hatalmas tűzvész tombol Arizonában – Nagyítás-fotógaléria

Eddig csaknem 6000 embert kellett kitelepíteni a Kelet-Arizonában tomboló tűzvész miatt, amely 160 ezer hektárnyi területet perzselt fel. Méreteit tekintve a jelenlegi tűzvész a második helyre lépett elő a rekordtartó 2002-es természeti katasztrófa után. A szárazság és az erős szél miatt a jelenlegi tűzvészt várhatóan még napokig nem lehet majd megfékezni.

unknown unknown

A Fitch leminősítésre jelölné Amerikát
 

A Fitch leminősítésre jelölné Amerikát

Az Egyesült Államok leminősítésre jelölését helyezte kilátásba szerdai londoni figyelmeztetésében a Fitch Ratings arra az esetre, ha a Fehér Háznak és a Kongresszusnak augusztus elejéig nem sikerül egyezségre jutnia az amerikai államadósság-limit emeléséről folyó vitában.

MTI MTI

Drákói szigor az online jogsértőknek
 

Drákói szigor az online jogsértőknek

Egy ideje konkrét lépéseket igyekszik tenni az Egyesült Államok kormánya annak érdekében, hogy visszaszorítsa, illetve még szigorúbban szankcionálja az online szerzői jogsértések elkövetőit. Az idén összeállt 112. Kongresszus ismét napirendre tűzte a reformötleteket - írja az E.SZER.INT blog szerzője.

hvg.hu hvg.hu


A nap képe: Több száz parkoló autót lepett el a megáradt Mississippi
 

A nap képe: Több száz parkoló autót lepett el a megáradt Mississippi

Történelmi magasságokat ért el a napokban a Mississippi folyó vízszintje Memphisnél. A felduzzadt folyó vízgyűjtő területe mentén fekvő Wolf River-ben autók százai kerültek víz alá az áradás következtében. A parkoló járművek alig látszódnak ki a zavaros vízből, látványos sormintát alkotva várják, hogy az ár levonuljon.

unknown unknown