Schwarzenegger tekert egyet az Andrássy úton
Mégpedig Guns N’ Roses-pólóban.
Mégpedig Guns N’ Roses-pólóban.
Az épület nagy részét még a terézvárosi ingatlanpanama idején szerezték meg, majd a főváros segítette őket hozzá ahhoz, hogy a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár fiókját is kitegyék az épületből.
Gulyás Gergely szerint mindez rövid időn belül gazdaságos lehet, hiszen az eddigi alkalmazottak túl drágán dolgoztak.
Hivatalosan is állami kézbe került egy, az Andrássy út és az Izabella utca sarkán álló épület, csakhogy irreálisan magas áron.
Olcsón került hongkongi tulajhoz az Andrássy út ékköve.
A turai kastély és egy Andrássy úti ingatlan felújításánál sem fizettek már egy jó ideje az alvállalkozóknak.
A fővárosban egy négyemeletes házban volt tűz. Sérültek nincsenek.
Megtöltötte a tömeg hétvégén Budapest belvárosát: a szombati délutáni kormányellenes tüntetés résztvevői az Operától vonultak a Kossuth térre, ahol már besötétedett, amikor véget értek a beszédek. A keménymag maradt, illetve voltak, akik spontán bulit rendeztek utána az Oktogonon. A szervezők bejelentése szerint ezen a héten szombaton folytatják a demonstrációt.
Az ehhez szükséges újabb ingatlant is behúzta a Terror Háza főigazgatója.
Több tízezren demonstrálhatnak.
A hódmezővásárhelyi Andrássy utat évente többször is kátyúzni kell. Egy autós most elégelte meg az úthibát.
Az MTI közölt fotókat arról, hogyan várták a rendőrök és a "szimpatizánsok" a Budapestre látogató Li Ko-csiangot az Andrássy út és Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésénél.
A két gyalogos egyike életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A Mobilitási Hét és a Nemzeti Vágta miatt sok lesz a lezárás és az elterelés.
Újabb drága ingatlanokat vettek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványai: most az Andrássy úton álló Hétház épületeit. Az eladó a román Kinder-király fiának érdekeltsége lehetett.
Újabb ingatlant szerzett a főváros legfrekventáltabb helyén, az Andrássy úton a CD Hungary tulajdonosának másik cége. A CD Hungary ellen per folyik, a Terézvárosnak százmilliókat követel - a cég ügyvezetője a bíróságra járkál egyfelől, míg másfelől annak a cégnek az ügyeit is intézi, amely most kiebrudalja a 83 éve az ingatlanban működő könyvtárat. Hogy lehet ez? Annyit mondunk: Garancsi István.
Nem lesz egyszerű közlekedni arrafelé.
Az orosz befolyásszerzés ellen tüntettek hétfő este az Orosz Föderáció budapesti nagykövetségének épülete közelében, majd a Fidesz-székház felé vették az irányt a tüntetők. A hétfő estének is az Oktogon lett a végcélja, ahol egy férfi ellen intézkedtek is a rendőrök.
Tízezres tömeg tüntetett a Hősök terén a civiltörvény módosítása ellen, a hivatalos rendezvény egy élőképpel ért véget. A tüntetők nagy része nem ment haza: egy részük a Lendvay utcai Fidesz székháznál nézett farkasszemet a rendőrökkel, sokan elindultak az Andrássy úton a nagykörút illetve a belváros felé. A tüntetők egy része a Kossuth térre ment, míg mások a Erzsébet híd felé vonul. A tüntetésről folyamatosan tudósítunk, megnézheti az eddig történteket képekben.