Vajna Tímea elköltözik az országból
Amerikai állampolgár szeretne lenni, de ehhez egy időre az USA-ba kell költöznie. Andy Vajnával távházasságban élnek majd.
Amerikai állampolgár szeretne lenni, de ehhez egy időre az USA-ba kell költöznie. Andy Vajnával távházasságban élnek majd.
A martfűi rém, Tiszta szívvel, #Sohavégetnemérős – többek közt ezek filmek vannak versenyben a február 26. és március 5. között rendezett Magyar Filmhét díjaiért.
Elővásárlási joga van a költségvetési csalással gyanúsított vállalkozó, Gattyán György villájára Andy Vajna filmügyi kormánybiztos cégének – állítja a Magyar Nemzet. Vajna most bérli az ingatlant a milliárdostól.
Budapesten az Andy Vana-féle Rádió 1, vidéken a Petőfi Rádió tudott főlegnyerni a Class FM megszűnésével.
Schiffer András röhejesnek tartja, hogy a felperes sem a keresetben, sem a tárgyaláson nem tudta pontosan idézni azt a nyilatkozatát, ami alapján személyiségi jogi pert indított ellene. Le is fújták a tárgyalást.
Tavaly decemberben új hitelszerződések köttettek: az állami Eximbanktól kapott milliárdos hiteleket egy kereskedelmi bank hitelére cserélte a TV2. Pedig Szijjártó Péter szerint a Vajnának juttatott milliárdok nem minősülnek közpénznek.
Most kellett megtudnunk, Andy Vajnának közpénzt egyáltalán nem érintő, "teljesen piaci alapú, teljesen piaci árazású" hitelt adott a TV2 megvásárlásához az állami Eximbank.
Vannak kapcsolódási pontok a kormányzattal, de nincs sok értelme kormánypártivá válnia az ATV-nek. Az ellenzéki oldalon viszont komoly vetélytársa támadt, miután Simicska Lajos átpozícionálta a Hír TV-t.
Egyetlen képen a magyar kaszinópápa és fánkkirálynő, most nézzen rájuk!
Nagy rössel látott neki a kormány az állami háttérintézmények leépítésének, az egyik halálra ítélt szervezet most jóval nagyobb költségvetéssel folytathatja tevékenységét Andy Vajna égisze alatt.
Újabb átrendeződés várható a TV2-nél: majdnem húsz év után Pachmann Péter kiszáll a Tényekből. Csak a reggeli műsort vezeti tovább, amelynek új műsorvezetőjeként Giró-Szász András egykori felesége, Serfőző Krisztina debütálhat. A Tv2 megerősítette információinkat, de Pachmann távozását családi okokkal magyarázzák.
Andy Vajnát nem zavarja Sebestyén Balázsék mikulásozása - jelentette a Blikk, amely részletesen beszámolt a műsorvezetők és a Rádió 1 tulajdonosának évődéséről.