Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Tavaly decemberben az MKB Bank jegyzett be zálogjogot a TV2 vagyonára, vagyis most a rejtélyes tulajdonosi hátterű bank adott pénzt Vajnáéknak.
Az eximbankos hitelt az MKB Banktól felvett pénzből törlesztette az Andy Vajna-féle TV2 – írja a Napi.hu.
Korábban az derült ki, hogy a TV2 visszafizette az állami Eximbanktól kapott hiteleit, és már egy közelebbről nem pontosított kereskedelmi banknak törleszt. A TV2 a Napi.hu-val is csak annyit közölt, hogy megállapodás született arról, hogy "a TV2 Média Csoport megszerzésével és annak működtetésével kapcsolatos Eximbank által nyújtott hitelek refinanszírozásra kerülnek egy kereskedelmi bank által", az új hitelszerződéseket pedig 2016 decemberében alá is írták.
A lap azt írja, a hitelbiztosítéki nyilvántartásból viszont az derül ki, hogy az MKB Bank Zrt. 11,088 milliárd forint összegű követelés erejéig zálogjogot alapított a TV2 Média Csoport Kft. vagyonára és a távközlési szolgáltatókkal (Antenna Hungária Zrt., DIGI Kft., Invitel Zrt., Magyar Telekom Nyrt., UPC DTH Sarl, UPC Magyarország Kft.) megkötött szerződésekből eredő valamennyi követelésére vonatkozóan, a zálogjogot pedig 2016. december 27-én jegyezték be. Ez azt jelenti, hogy az MKB Bank finanszírozza a továbbiakban a TV2 hiteleit.
A TV2 Média Csoport Kft. tavaly december 31-ével egyébként összeolvadt a szintén TV2-s műsorkészítő Interaktív Kft.-vel, a jogutód társaság pedig a TV2 Média Csoport Zrt. A tulajdonos az Andy Vajna filmipari kormánybiztos és kaszinótulajdonos közvetett többségi érdekeltségében lévő Magyar Broadcasting Co. Zrt.
A magyar állam által 2014-ben megvett MKB Bankot pedig a Magyar Nemzeti Bank nemrég adta el 134 millió dollárért egy befektetői csoportnak, amelynek nem tudni, kik a valódi tulajdonosai, de a Duna Aszfalt tulajdonosa, a Mészáros Lőrinccel több bizniszben is együtt dolgozó Szíjj László lehet az egyik érintett.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart egy, az ötvenes évek Amerikájában játszódó romantikus film, a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.