Négy rejtett üzenet is van az Orion űrhajó belsejében – megtalálja őket?
A NASA nemcsak tudományos műszerekkel szerelte fel az Orion űrhajót, a mérnökök hagytak ott néhány üzenetet is.
A NASA nemcsak tudományos műszerekkel szerelte fel az Orion űrhajót, a mérnökök hagytak ott néhány üzenetet is.
Az Orion űrhajó a Hold megkerülése után már elindult a Föld felé, ennek apropóján a NASA egy újabb sorozatot publikált azokból a felvételekből, amit az űrhajó útja során eddig készített.
A NASA űrhajóját építő Lockheed Martin megmutatta, milyen volt az Orion startja november közepén.
A NASA űrhajója, az Orion már olyan helyen jár, ahonnan egyszerre lát rá a Földre és a Holdra.
A NASA új űrhajója, az Orion megdöntötte az Apollo 13 rekordját – messzebbre jutott az 1970-ben repült űreszköznél.
Új rekordot ért el az Orion űrkapszula, 400 700 kilométerre távolodott el a Földtől.
A NASA Orion űrhajója amerikai idő szerint november 21-én este érheti el a Holdat.
A NASA magyar idő szerint nem sokkal reggel 8 óra előtt indította útnak az első olyan küldetését, amelynek célja, hogy később ismét embert lehessen küldeni a Holdra.
Zábori Balázs fizikus, űrkutatási rendszermérnök szerint ez akár már 2036-ban megvalósulhat.
A NASA már többször volt kénytelen elhalasztani az Artemis I indítását, a jelek szerint azonban erre még a hónapban sort tudna keríteni a szervezet.
Novemberre halasztják az Orion űrhajó többször meghiúsult tesztrepülését.
A NASA ezúttal szeptember 27-re módosította az Artemis I indulását, a pótidőpontot pedig október 2-re tűzték ki.
Az Artemis I misszió egyelőre döcög, de már látni, mikor indulhat útnak a rakéta.
Egy héten belül másodszor fújta le a Hold-misszióhoz esszenciális űrhajója felbocsátását a NASA.
Szombaton újra nem tudta fellőni új űrhajóját a Holdhoz a NASA. Mivel az előző tesztrepülési kísérlet is kudarcba fulladt, és különben is hat éve késik a start, már nem mernénk megtippelni, mikorra fog összejönni - arra meg végképp nem, hogy mikor sikerül megismételni a néhai Apollo-program történelmi holdraszállását. Sebaj: ez az elmúlt fél évszázad is hogy elrepült!
Korábban kétszer is módosították már a start dátumát.
Szeptember 4-re halasztotta a NASA az Artemis I hétfőre tervezett indítását. Ez a legfontosabb misszió a holdra szállás óta.
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) a hétfő esti ellenőrző vizsgálat után bejelentette, hogy óriási holdrakétája készen áll a jövő hétfői kilövésre.
13 lehetséges régiót azonosítottak be a Hold déli sarkán.
A 98 méter magas SLS az Artemis-misszió egyik igen fontos eleme.