Nem járnak az 50-es villamosok
A Villanytelep és a Szarvas csárda tér megállók között pótlóbuszok járnak egy baleset miatt.
A Villanytelep és a Szarvas csárda tér megállók között pótlóbuszok járnak egy baleset miatt.
Nem jártak a 3-as és a 62-es villamosok a Bosnyák tér és Czobor utca (Erzsébet királyné útja) között egy baleset miatt. Kora estére helyreállt a forgalom, a villamosok most a vágányfelújítás idején érvényben lévő rend szerint közlekednek.
Orosz társaság, a Metrovagonmash is érdeklődik a 3-as metró szerelvényeinek tervezett felújítása, illetve a kocsik beszerzése iránt – írta a Népszabadság. A cég a lap szerint a BKV egyik korábbi vezetőjét kérte fel a kapcsolatfelvételre.
A Deák Ferenc tér és a Nagyvárad tér között pótlóbuszok szállították az utasokat. A forgalom fél négy körül helyreállt.
Bemutatta a metró, a HÉV és a dunai hajójáratok új emblémáit a Budapesti Közlekedési Központ. A logókat egy magyar designer páros tervezte.
Gázolás miatt nem közlekedik a 4-es és a 6-os villamos egy szakaszon, a budapesti József körúton.
A Káposztásmegyer, Megyeri út és Rákospalota-Újpest vasútállomás megállók között pótlóbuszok közlekedtek műszaki okok miatt.
A 3-as metró helyett pótlóbuszok közlekedtek a Kőbánya-Kispest és a Határ út állomások között, műszaki ok miatt - közölte a BKK. A forgalom már újraindult, az egyik metrókocsi füstölt.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezetője ellen a városháza egyik asztalfiókjában már ott feküdt a leváltását célzó kész „vádirat”, amelyet Tarlós bizonyos kampányszituációban akár elő is húzhatott volna – írja a Népszabadság.
Maradhatott szolgálati lakásában, és továbbra is villamosok közelében dolgozik az a férfi, aki villamosvezetőként felpofozott egy figyelmetlen terhes gyalogost – írja a Blikk.
Hiába nőttek a BKK bevételei az elmúlt években, nem biztos, hogy a budapesti városvezetés megengedheti magának azt a luxust, hogy a tömegközlekedés frontján folytassa a rezsiharcot. Az óvatoskodás azon is látszik, hogy nem mindenki élvezheti a csökkentett árú rezsi örömei, a cafetériaként bérletet adó cégek a régi árat fizethetik, amit még megfejelnek 16 százalék adóval. Bécs példája azt mutatja: az lenne a jó, ha mindenki éves bérletet venne, de ez még a csökkentett áron is több mint százezer forint.
A Fővárosi Közgyűlés nem szavazta meg Vitézy Dávidnak, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójának a Jobbik által kezdeményezett felmentését.
Csaknem tíz százalékkal csökkennek a Budapesti Közlekedési Központ bérleteinek árai, miután a Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag, 33 igen szavazattal elfogadta az erről szóló előterjesztést csütörtökön.
Januártól a teljes árú havibérlet 10.500 forint helyett 9.500 forintba kerülhet, ha úgy dönt a Fővárosi Közgyűlés. Eredetileg az előterjesztők csak a nyugdíjasbérletek árát csökkentették volna, de a Fidesz módosító javaslatot nyújtott be a napirendhez.
Normális, legalábbis gyakran előforduló technikai jelenségnek tartja a BKV az új Alstom-kocsik rendellenes kerékhangjait - írja az Index. A rezgés hónapok óta idegesíti az alagút felett lakókat.
Vitézy Dávidnak, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójának felmentését kéri a Jobbik Tarlós István főpolgármestertől – mondta az ellenzéki párt budapestiekért felelős alelnöke csütörtökön sajtótájékoztatón.
Valószínűleg az Alstom metrók laposodó kerekei okozzák a korábbinál erősebb remegést az M2-es metró fölött, legalábbis erre enged következtetni, hogy a jelenség a tesztelés alatt álló M4-es metró fölött álló házakban is észlelhető - írja a BKV Figyelő.
A Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) szerint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elismerte, hogy a buszvezetőknek több pénzt kell adni az elsőajtós felszállási rendszer fenntartása miatt.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megkötötte a szerződést a Kerepesi út forgalmát a Keleti pályaudvar bejárati vágányai fölött átvezető, úgynevezett százlábú híd felújítására.
Műszaki hiba miatt egy szerelvény nem tudta elhagyni a 2-es metró Széll Kálmán téri állomását kedd délután, ezért szünetelt a forgalom egy ideig a Deák tér és a Déli pályaudvar között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ fődiszpécsere.