A politika és a foci mellett mintha elsikkadna a katalán függetlenség gazdasági ára
Madrid és Barcelona komoly számháborút vív, a nagy nemzetközi cégek pedig szép csendben dolgoznak a „B”-verzión.
Madrid és Barcelona komoly számháborút vív, a nagy nemzetközi cégek pedig szép csendben dolgoznak a „B”-verzión.
A rendőrség elfogott egy 24 éves marokkói születésű, de spanyol lakhellyel rendelkező férfit, aki kapcsolatban állt a terrorista sejttel.
Több olyan kormányzati hivatalba is behatoltak, ahol az október elsejére tervezett függetlenségi népszavazást készítik elő.
Nagyszabású felvonulást tartottak hétfőn este Barcelonában, amelyen a résztvevők megerősítették, hogy október 1-én Katalónia megtartja a függetlenségéről szóló referendumot, a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztő határozata ellenére.
A milliárdos turista tömegeket kiszolgáló szolgáltatások gyorsabbá válnak, de arra is fel kell készülnünk, hogy a legnépszerűbb célpontokról igyekeznek elüldözni a zsúfoltságot hozó tömegeket.
Kínos képsorok láttak napvilágot Németországban négy nappal a 15 halálos áldozatot követelő barcelonai terrortámadások után.