Múzeumok majálisa a fővárosban
Több mint száz múzeum mutatkozik be idén a Múzeumok majálisa elnevezésű rendezvényen, amelyet a május 18-i múzeumi világnaphoz kapcsolódóan szombaton és vasárnap tartanak Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében.
Több mint száz múzeum mutatkozik be idén a Múzeumok majálisa elnevezésű rendezvényen, amelyet a május 18-i múzeumi világnaphoz kapcsolódóan szombaton és vasárnap tartanak Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében.
Budapesten koncertezik július 14-én a norvég a-ha együttes; a Papp László sportarénában a régi nagy slágerek mellett a legutóbbi album, a Foot Of The Mountain dalai is elhangzanak.
Az V. kerületi Önkormányzat kezdeményezésére lekerült a védett épületek listájáról egy Harmincad utcában álló ház. A házban senki sem lakik, a tulajdonosai fejlesztéseket, átalakításokat emlegetnek. A civil szervezetek azonban attól tartanak, bontás lesz a vége.
Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje szerint nagyságrendileg akár 20-25 milliárd forintos bírsággal is sújthatja Budapestet az Európai Unió a vállalt környezetvédelmi előírások megszegéséért, ha nem változik jelentősen a főváros légszennyezettsége. A politikus közleményében örvendetesnek nevezte, hogy a BKV ingyenessé tételéről szóló javaslata kapcsán a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesülettel (VEKE) csak számszaki és nem tartalmi vitájuk van.
Két II. kerületi és egy XVII. kerületi útszakasz felújítását kezdik meg szerdán a fővárosi útrekonstrukciós program keretében - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
Autós üldözés volt szombaton reggel a fővárosban: a rendőrök egy lopott autó nyomába eredtek, ám a tolvaj lerázta őket, nem sokkal később azonban meglett a jármű, és a feltételezhető elkövető is - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Öt elfogatóparancs volt érvényben azzal a 36 éves férfival szemben, akit péntek este igazoltattak a rendőrök a VIII. kerületben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton.
A budapesti Papp László Arénában rendezik a 2011-es divízió I-es jégkorong-világbajnokságot - döntött pénteken, Kölnben a nemzetközi szövetség.
Kiraboltak két patikát a fővárosban szombat délután; a rabló egy harmadikban is próbálkozott, de ott nem járt sikerrel.
A gazdasági válság csak átmenetileg vetette vissza a nemzetközi kávézóláncok magyarországi terjeszkedését. Az idén már sorra nyílnak az új kávézók, köztük a régóta várt amerikai Starbucks első budapesti láncszeme.
Feltehetően ittas volt az a férfi, aki autójával több gépkocsinak is nekiment Budapesten, a VIII. kerületben - közölte a rendőrség csütörtök este.
Magyarországon legalább négyszáz éve nem épült mecset. Hamarosan újra épül egy Budapesten, a látványtervek már készen vannak – olvasható a Koos.hu oldalon.
A Város Mindenkié csoport csütörtökön egy budapesti bérház előtt ülősztrájkkal tiltakoztak egy ferencvárosi család elhelyezés nélküli kilakoltatása ellen.
Kerékpárkölcsönző-rendszert építenek ki Budapesten a Nagykörút és a Duna által határolt területen; a rendszer a tervek szerint jövőre indul, 1.000-1.100 kerékpárral és 70-80 úgynevezett dokkoló állomással.
Csökkent tavaly óta Budapest vonzereje a nyugati vállalkozók szemében - derül ki egy nemzetközi felmérésből, amelyet hétfőn ismertettek Brüsszelben.
Az amerikai Raleigh Studios és az Origo Film Group mintegy 17 milliárd forintos beruházással, ebből 178 millió forint állami támogatással egyedi kormánydöntés alapján, Európa egyik legnagyobb filmgyártó komplexumát építette fel Budapesten.
Párizs és Róma mellett Budapestet ajánlja úti célként a csaknem 1 millió olvasóval rendelkező, havonta megjelenő német magazin, a "neues für die Frau" április száma.
Csináljuk a fesztiválokat. Évek óta egyre többet. Ma már egy valamire való település sem lehet meg a saját fesztiválja nélkül, nemhogy Budapest ne virítana több tucattal. A legutóbbi hétvégén a balatoni borok költöztek a Belvárosba.
Az MSZP, a Jobbik, az LMP és a Munkáspárt tart majálist Budapesten szombaton.
Mennyit változott Budapest 100 év alatt? Az első világháború előtti időszakból válogattunk fotókat a Szabó Ervin könyvtár képarchívumából és készítettük el reprodukciójukat. A csúszka odébb tolásával megnézheti, mit láthattak üknagyszülei fővárosunkból. Hogy nézett ki a Ferenciek tere a századelőn? Konflisfogatok álltak a Nyugati előtt?