Megvertek egy ékszerbolti eladót Csongrádon
A támadók megverték az eladót, majd betuszkolták az egyik helyiségbe. Az eladót kórházba szállították a mentők.
A támadók megverték az eladót, majd betuszkolták az egyik helyiségbe. Az eladót kórházba szállították a mentők.
Egy férfit még hétfőn előállítottak a bántalmazás miatt, csütörtökön két társát, egy nőt és egy férfit is kihallgattak.
Négy fogát kiverték a dühös rokonok egy férfinak, aki motorjával elütött egy kerékpáros kislányt hétfő este Csongrádon. A gyerek nem sérült meg - mondta el a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
Eddig nyolc településen összesen tizenegy ingatlan vált lakhatatlanná.
A csapat két tagja 16 éves, egyikük 15, a negyedik pedig mindössze 13 éves.Több százezer forintos kárt okoztak.
Vashulladékért indult el egy férfi, de ellopta, majd 48 ezer forintért eladta egy felvásárló telepen egy másfél millió forintos harangot. A harang a csongrádi az Attila utca végében lévő körforgalom közepén álló árvízvédelmi emlékműve volt.
Hamis tízezreseket hozott forgalomba egy háromtagú bűnbanda Hódmezővásárhelyen és Mártélyon az elmúlt két hétben; a rendőrök gyorsan a csapat nyomára bukkantak, és elfogták őket – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t.
Csongrád megye dél-keleti részén, Makó térségében okozta a legnagyobb károkat a pénteken átvonuló vihar, a rendkívül erős szél és a jégeső több száz épületet rongált meg – tájékoztatta a megyei védelmi bizottság elnöke, Magyar Anna (Fidesz) szombaton az MTI-t.
Bezárt Csongrád városának utolsó könyvesboltja a hétvégén; az üzemeltető szerint a multiknak és a kis élelmiszerboltoknak egyaránt szerepük volt a hanyatlásban – írta kedden a Délmagyarország.
Hihetetlen, de a máig érvényben lévő megyerendszert szinte titokban vezették be 1950-ben. A lapok csak a sokadik oldalon, kisebb hírekben számoltak be a történelmi vármegyék és a tradicionális megyeszékhelyek megszüntetéséről. Kádár János belügyminiszterként készítette elő Zala megye megcsonkítását, Esztergom kisvárossá degradálását és Zemplén BAZ-megyébe olvasztását.
Elgázolt egy kerékpárost hétfő délután egy teherautó Csongrád és Csongrád-Bokros között, az idős férfi a helyszínen meghalt - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Életét vesztette egy fiatalember Abonynál, a halálos baleset miatt félpályán halad a forgalom a 4-es úton – közölte szerda hajnalban a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A tragédiát egy, az útra kiugró szarvas okozta. Egy másik, Csongrád közelében történt balesetben egy motoros őzzel ütközött.