Nyolc hónap után kapnak segítséget a tavaly nyári csongrádi viharkárosultak
A kérelmeket csak elektronikus úton lehet benyújtani, a keretösszeg 50 millió forint.
A kérelmeket csak elektronikus úton lehet benyújtani, a keretösszeg 50 millió forint.
Kiválasztott helyi vezetői még Csongrádban sincsenek a Tisza Pártnak, de újabb lökést kaptak a szerveződő Tisza Szigetek attól, hogy Magyar Péter bedobta az előrehozott választást. A mozgolódás nagy, a nyilvánosság viszont elenyésző.
A férfit pár óra alatt elfogták a rendőrök, beismerte a tettét.
A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja az ügyet.
A baleset egy andráskereszttel jelölt átjárónál történt.
A Wingain Csongrádon veti meg a lábát, onnan igyekszik meghódítani az EU-t.
Aligha van napirenden a csongrádi vízlépcső megépítése, de a helyieket izgatja, mivel a témát a tavalyi aszály idején kormánytagok is felvetették. A csongrádiak a strandjukat féltik, a térségben gazdálkodók vizet szeretnének. Bárhogy is lesz, a Körös-torok sorsa már megpecsételődött.
A rendőrök már kezdeményezték a letartóztatását.
A rendőrség csoportos garázdaság, valamint súlyos testi sértés miatt indított eljárást.
Egy fideszes képviselő kijelentése árnyalja a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ döntését, amit az utólagos létszámcsökkentés visszavonásáról hoztak.
Megtetszett egy nyitva hagyott autó két fiatalnak, kicsit rodeóztak vele, ami elég rosszul végződött.
Lakhelyelhagyási tilalom volt ellene érvényben, ennek ellenére több helyről is klímákat lopott.
A fényáteresztő beton gyártásával, a fejlesztésekkel sem állt le Losonczi Áron, de dédapja egykori ültetvényén szőlőt is termeszt Csongrádon. A feltaláló bora már versenyeken is nyert, pedig még pincéje sincs, de tervezi, hogy az idén az is lesz.
Nagyotmondó embernek ismerték, nem foglalkoztak vele. Most kiderült, hogy igazat mondott.
Csúcsra ért Orbánék menekültellenes retorikája!
Szerencsére éppen akkor senki sem volt azon a kerékpárúton, amikor becsapódott oda a fideszes képviselőt szállító autó.