Idősekre utazott, kamu eszközökkel gyógyított a debreceni álorvos
Csalás megalapozott gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a mezőhéki férfi ellen.
Csalás megalapozott gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a mezőhéki férfi ellen.
Végre kiderült, miért posztolt Orbán tűzoltóautót.
A Dehir.hu azt találgatja, vajon mit akar mondani a Wizz Air csütörtöki sajtótájékoztatóján a légitársaság vezérigazgatója, a debreceni repteret üzemeltető cégcsoport elnök-vezérigazgatója és Debrecen polgármestere.
Egy ember meghalt az ütközésben, az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
A kilencéves Arnold jól van, nem esett baja.
Az ország egyetlen vidámparkját a helyi állatkerttel közösen fejlesztik majd. A többmilliárdos építkezést az teszi lehetővé, hogy Debrecen és környéke kiemelt turisztikai övezetté vált.
A debreceni rendőrök a lakosság segítségét kérte a keresésében.
A Budapestről Brassóba tartó vonat mozdonya gyulladt ki, nem sérült meg senki.
Az E.ON emberei az állatvédők szerint túl későn értek ki a helyszínre, pedig a gólyákat még meg lehetett volna menteni.
Moszkvába indítana új járatot egy légitársaság Debrecenből. Az ottani reptéren nem cáfolták, hogy a már több járattal is jelen lévő Wizz Airről van szó.
A játékfüggő fiatalember úgy akart végezni édesanyjával, ahogy azt a Fargo című tévésorozatban látta.
Felszólította az eladót, hogy adja át a bevételt, de az nem adta, úgyhogy elment.
Megérkezett a debreceni Déri Múzeumba a hétvégén az Ősi arany- és ezüstkincsek Romániából című kiállítás több mint ezer darabja.
Van már neve a Debrecenben született kistigrisnek, és egyre bátrabban mozog a kifutójában – derül ki az állatkert friss videójából.
2019-ben nyithat a legszebb magyar iskola, 500 diák angol nyelven tanul majd itt. Nem állami iskola lesz, de a Modern Városok program 2,5 milliárddal támogatja a beruházást.
A három kép közül a Golgotát 2015-ben letakartatta a tulajdonosa, de jövő hétvégén lehull róla a lepel.
A héthetes kölyköt a gondozók táplálják kézből, mert az anyjának nem volt teje. A kistigris a víztől egyelőre nagyon fél.
A Facebookon egyre több csoportban figyelmeztetik a kutyatulajdonosokat, hogy vigyázzanak a kedvenceikre, mert Debrecen tócóskerti részében több állatot megmérgeztek.
A lány Hosszúpályiból iskolába indult reggel, a debreceni buszpályaudvaron még látták, az iskolába azonban már nem érkezett meg. Délelőtt szerencsésen előkerült.