Az ifjabb Donald Trump is az elnökség gondolatával kacérkodik
Szerinte sajtóhisztéria fűti az amerikai emberek félelmeit apja kereskedelempolitikája miatt.
Szerinte sajtóhisztéria fűti az amerikai emberek félelmeit apja kereskedelempolitikája miatt.
Rosszul lett és meghalt egy nő a Melbourne-ből Dohába tartó járaton. A holttestet a személyzet betette egy vakációra tartó házaspár mellé, akik így négy órán át együtt utaztak vele.
A döntőben Mbappé, Vinícius Júnior és Rodrygo is gólt szerzett.
A Hamász, amelynek képviselői nem voltak jelen a dohai tárgyalásokon, elfogadhatatlannak tartja az amerikai javaslatot.
Korábban egyetlen alkalommal sem rendeztek ötkarikás játékokat a Közel-Keleten.
Nem sikerült az ismétlés a januári Eb után a magyar csapatnak.
Az ötödik helyért küzdhet tovább a magyar válogatott.
A magyar válogatott biztosan éremért játszhat, a szerdai elődöntőben az olasz–görög párharc továbbjutójával találkozik.
Peking rendezi a 2029-es vizes vb-t, jelentették be a dohai vb-n. Erről az eseményről repült haza Novák Katalin lemondani.
A köztársasági elnök feltehetően megszakította katari látogatását és hazatért. A radarkép alapján repülőgépét eldugták a nyilvánosság elől: a repülőtér 1-es terminálján, épületek takarásában állt meg a gép.
Azt egyelőre nem tudni, hogy Novák rajta van-e a repülőgépen.
Rasovszky Kristóf aranyérmet, Betlehem Dávid pedig hatodik helyével olimpiai kvótát szerzett a nyíltvízi úszók 10 kilométeres vasárnapi versenyében a dohai világbajnokságon, melyhez a miniszterelnök és a külügyminiszter is gratulált.
Rasovszky karrierje második világbajnoki címét szerezte meg.
Három hetet töltenek az edzőtáborban, onnan repülnek tovább Dohába.
A nevét persze egy őserejű mitológiai lény ihlette.
Orbán Viktor Dohába utazott a katari emír meghívására, ott fogja majd hirdetni a békét, meg persze szidni Brüsszelt
Korom Ferenc szerint 400 magyar él Katarban, akik elsősorban a munkalehetőség miatt költöztek az országba.
A sportbárok a világbajnokság folyamán az áraikon is emelnek majd, és van köztük, amely kivételesen sokat kér azért, hogy valaki ott nézhessen meccset.
Az arénákban egyáltalán nem, azokon kívül pedig csak néhány mérkőzés előtt és után lehet majd sört vásárolni.
Az Eni olasz energetikai vállalat is részt vesz a világ legnagyobb, részben Katarhoz tartozó gázmezőjén kezdődő kitermelésben. Erről azt követően született megállapodás, hogy a Gazprom megkezdte az olaszországi gázszállítás fokozatos csökkentését.