Két gyerek is van a dombóvári vihar halottjai között
Négy ember vesztette életét, amikor autójukra rádőlt egy fa az országon átvonuló vihar következtében Tolna megyében. A Bors úgy tudja, a tragédia áldozatai egy kisvaszari család tagjai.
Négy ember vesztette életét, amikor autójukra rádőlt egy fa az országon átvonuló vihar következtében Tolna megyében. A Bors úgy tudja, a tragédia áldozatai egy kisvaszari család tagjai.
Ezen jelzések láttán jót derülhetünk, és egyben felmerülhet bennünk a kérdés, hogy ezt akkor így mégis hogyan gondolták a szakemberek?
A MÁV-nak fog dolgozni Pécs és Dombóvár között.
Egy 48 éves dombóvári férfi azért tett feljelentést szombaton a rendőrségen, mert egy ismeretlen telefonon átverte. Azt mondta neki, hogy ő egy mobiltársaság munkatársai, és nyereményt ígért, amelyért pénzt kell feltöltenie egy telefonszámra. Megtette, de pénz persze nem jött.
A dombóvári rendelőintézet egyik várótermében összekülönböztek a várakozók a sorrenden. Az eset vége az lett, hogy egy hatfős társaság megtámadott egy házaspárt.
Egy ember meghalt csütörtök reggel Dombóváron, amikor összeütközött egy autó és egy kisteherautó – közölte a Tolna megyei katasztrófavédelmi szóvivő.
A rendőrség is nyomoz a szombati dombóvári kórházi haláleset ügyében. Egy 23 éves kismama előzmények nélkül elvérzett, miután egészséges ikergyerekeknek adott életet.