Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Drótvágó

Schweitzer András EUrologus

Újraírt történeteink: társadalom, emlékezet, politika – Drótvágó sorozat 6. rész

A rendszerváltással hirtelen új megvilágításba került a 20. századi magyar történelem. Az 1956-os forradalom tabuja megdőlt, Horthy, Kádár történelmi szerepe átértékelődött. A történészek mellett a politikusok is nekiláttak, hogy narratívává formálják a közelmúlt történelmét – egy idő után magának a rendszerváltásnak a történetét is.

Schweitzer András EUrologus

A szabadság ára: a rendszerváltás és a hétköznapok – Drótvágó sorozat 5. rész

1989 nem csak a politika és gazdaság alapvető átalakulását hozta el, hanem az emberek életmódját is közelítette némiképp a nyugaton ismert mintákhoz. Az irány széttartó volt: a középosztály számára a világ szabaddá és egyre sokszínűbbé vált, hirtelen felemelkedett egy sajátos kultúrát hozó új vállalkozóréteg, eközben azonban tömegek kerültek kilátástalan helyzetbe.

Schweitzer András EUrologus

Keleti zászló, nyugati szél – Drótvágó sorozat, 4. rész.

Ami 1989-ben Magyarországgal és a régióval történt, az leírható úgy is, mint szuperhatalmak küzdelmének végórája: a Szovjetunió elveszítette a hidegháborút, így Kelet-Közép-Európában át kellett adnia a helyét a Nyugatnak. A történet hazai alakítói ugyanakkor nem úgy látták, hogy a Nyugat túlzottan igyekezett volna Magyarországot és szomszédait a keblére ölelni. Eközben Magyarországon is voltak, akik a semlegességet az atlantista opciónál vonzóbbnak tartották. Az EUrologus a bő harminc évvel ezelőtti nagyszabású társadalmi átalakulást körüljáró cikksorozatának negyedik részében a világpolitikai események kerülnek fókuszba.

Schweitzer András EUrologus

A gazdasági átmenet kérdőjelei a rendszerváltás idején – Drótvágó sorozat, 3. rész

Miközben az állami tulajdonláson alapuló tervutasításos rendszer lebontása az 1989 táján végbement átalakulás egyik legfontosabb tényezője volt, a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások résztvevői sem vették nagyon komolyan a gazdasági kérdéseket. Ma már sokan vallják, hogy a piac áldásos hatásába vetett hit – az akkori nemzetközi közhangulatnak megfelelően – az átmenet első éveiben túlzott volt. Drótvágó sorozat, 3. rész az EUrologustól.

Schweitzer András EUrologus

Az 1989-es tárgyalásos forradalom – Drótvágó sorozat, 2. rész

Magyarország a keleti blokk országainak az élén indult a szabadság határainak felderítésére, és sajátos utat járt be az átalakulás során. A szovjet típusú rendszer hazai ellenzéke már évekkel a szabad választások meghirdetése előtt rivalizáló csoportokra szakadt, és ez éppúgy ősforrása lehet a demokrácia későbbi, fokozatos leépülésének, mint az, hogy a sajátos tárgyalásos jelleget öltő rendszer-átalakításból a társadalom zöme kimaradt. Az EUrologus a bő harminc évvel ezelőtti nagyszabású társadalmi átalakulást körüljáró cikksorozatának második részében a belpolitikai események kerülnek fókuszba.

Tényleg jó horkolás ellen a száj leragasztása?

Tényleg jó horkolás ellen a száj leragasztása?

Erdő Péter bíboros ellen is eljárást kezdeményezett egy nemzetközi áldozatvédő szervezet

Erdő Péter bíboros ellen is eljárást kezdeményezett egy nemzetközi áldozatvédő szervezet

Brüsszel elárulta, eddig hány százmilliárd forintot bukott Magyarország a kormány menekültdafkéja miatt

Brüsszel elárulta, eddig hány százmilliárd forintot bukott Magyarország a kormány menekültdafkéja miatt

Az ukrán gazdaság nagy része fölött nyerne ellenőrzést az USA az amerikai-ukrán megállapodás legfissebb verziója szerint

Az ukrán gazdaság nagy része fölött nyerne ellenőrzést az USA az amerikai-ukrán megállapodás legfissebb verziója szerint

„Ne magyarázzá’, mert megbaszlak, te!” – Magyar Péterék pultját most Budapesten támadta meg egy férfi

„Ne magyarázzá’, mert megbaszlak, te!” – Magyar Péterék pultját most Budapesten támadta meg egy férfi

Vissza a jövőből: mit látszik majd belőlünk, ma élő emberekből?

Vissza a jövőből: mit látszik majd belőlünk, ma élő emberekből?

A Ford kéziváltót tervez elektromos autókhoz – de van ennek értelme?

A Ford kéziváltót tervez elektromos autókhoz – de van ennek értelme?

A kvantumpontok a televíziók új evolúciós lépcsője

A kvantumpontok a televíziók új evolúciós lépcsője

Liam Lawson lefokozása minden kétséget kizáróan megerősíti, hogy a Red Bullnál nincs kegyelem

Liam Lawson lefokozása minden kétséget kizáróan megerősíti, hogy a Red Bullnál nincs kegyelem

A címlapról ajánljuk