Varga Mihály egyezkedni próbál a Dunaferr vezetésével
A nemzetgazdasági tárca úgy tudja, hogy nem 1500, csak 890 embert bocsát el a Dunaferr. Varga Mihály miniszter hétfőn felkeresi a dunaújvárosi cég vezetését.
A nemzetgazdasági tárca úgy tudja, hogy nem 1500, csak 890 embert bocsát el a Dunaferr. Varga Mihály miniszter hétfőn felkeresi a dunaújvárosi cég vezetését.
A dunaújvárosi önkormányzat a megyei kormányhivatallal együttműködve minden rendelkezésére álló eszközzel segíteni fogja azokat, akiket a Dunaferr el akar bocsátani - reagált közleményében Cserna Gábor (Fidesz) Dunaújváros polgármestere az MSZP és a DK közös, a Fejér megyei városban tartott pénteki sajtótájékoztatójára.
Sokkolta a Vasas szakszervezetet a Dunaferr által bejelentett 1500 fős leépítés, a cégvezetés szerint viszont "csak így lehet megőrizni a többi 6000 alkalmazott munkahelyét". Azt ígérik, a kohászat nem fog megszűnni, most is inkább a bürokráciát építenék le. A jövő azonban bizonytalan: a vasmű jelenleg az alapanyagot is hitelbe kapja az anyavállalattól, ráadásul az orosz, ukrán versenytársak jóval olcsóbban termelnek. Az ország egyik legfejlettebb településének számító Dunaújvárosban – kis túlzással – minden a Dunaferrtől függ. Riport.
Eloltották péntek hajnalban azt a háromszáz, feldolgozásra váró hulladékpapír-bálát, amely csütörtök este gyulladt meg Dunaújvárosban – tájékoztatta a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-t.
Gázvezetéket vágott át egy munkagép Dunaújvárosban a Papírgyári úton, ezért az érintett útszakaszt lezárták – közölték a katasztrófavédelemtől.
A dunbaújvárosi nyomozók azért kérték a terrorelhárítók segítségét, mert úgy tudták, fegyver is van a drogtermesztőknél. Fegyvert aztán nem találtak.
Iratok nélkül találtak rá Dunaújvárosban egy férfire, aki nem hajlandó azonosítani magát, a rendőrség a lakosság segítségét kéri - írja a Dunaújváros.com.
Megkéselt egy hajléktalan férfit egy ugyancsak hajléktalan nő csütörtökön Dunaújvárosban - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.
Dunaújvárosban ivóvízzel és hűtött helyiséggel enyhítik a meleg hatását.
A Duna Fejér megyei szakaszán folyamatos az apadás, így az ideiglenes védművek visszabontása és a fertőtlenítés javában tart. A forgalomtól elzárt út már nincs a megyében.
Feloldja az érvényben lévő légtérhasználati korlátozást a Dunaújvárostól északra eső Duna vonalon péntek estétől a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatala, az ettől délre eső folyószakasz mentén viszont meghosszabbították a tilalmat június 19-én estig.
Dunaújvárosban és Dunaföldváron tetőzik a Duna a következő órákban. A folyó vízállása mindkét helyen már a tetőzés előtt meghaladta a valaha mért legnagyobb vízállást - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) nem sokkal 18 óra után az MTI-vel.
A megemelkedett vízszint veszélyezteti a Szalki-szigeten az áramszolgáltató transzformátorát, amely létfontosságú Dunaújváros ivóvízellátása szempontjából, mert innen biztosítják az áramot a városi szivattyútelepnek. Az áramellátás biztosítására megtették az előkészületeket - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szerdán az MTI-vel.
Az új kapcsolt hő- és villamosenergia-termelő erőmű biztosítani fogja a gyár energiafüggetlenségét és hosszú távú versenyképességét. A Prinzhorn Holding jelenleg tárgyalásokat folytat magyarországi tevékenységét érintő hasonló beruházásról.
Benzolt szállító kamion és dízelmozdony ütközött Dunaújvárosban egy üzem területén. A kamion tartályából szivárog a veszélyes anyag.
Az MSZP városi elnöke feleségének testvére, illetve a helyi Fidesz-frakció vezetőjének lánya is dohánykoncesszióhoz jutott Dunaújvárosban. De trafikot nyithat a helyi városfejlesztési zrt. elnökének felesége is. A városban egyébként nem szokatlan, hogy a Fidesz és az MSZP jól megérti egymást.
A húsipar után az acélipar talpra állítását is segíthetné a kormány - egyebek mellett erre hívták fel a figyelmet azon a nagygyűlésen, amelyen több százan vettek részt kedden délután a dunaújvárosi polgármesteri hivatal előtt. A felszólalók egyebek mellett arról beszéltek, hogy az acélipari társaság nélkül szerintük megpecsételődne nemcsak a dolgozók, hanem a város sorsa is.
Nagygyűlést szervez jövő keddre a dunaújvárosi polgármesteri hivatal elé a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet, hogy felhívják a figyelmet a dunaújvárosi nyersvas- és acélgyártás megmaradásának szükségességére.
Elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint kirabolta társával hétfőn az egyik dunaújvárosi zálogházat. A másik férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki - közölte a rendőrség kedden. Megtalálták az autót is, amellyel menekültek a támadók.
Keresik a rendőrök azt a két férfit, akik hétfő délután kirabolták Dunaújvároson a Piac téri zálogházat. A maszkos fegyveresek kalapáccsal verték be a vitrineket, így szedték ki azokból az ékszereket, majd megléptek.