Phenjan elutasította a két Korea csúcstalálkozóját
Észak-Korea visszautasította szerdán Dél-Korea tárgyalási kezdeményezését, arra hivatkozva, hogy szöuli diplomaták részleteket szivárogtattak ki egy titkos előkészítő találkozóról.
Észak-Korea visszautasította szerdán Dél-Korea tárgyalási kezdeményezését, arra hivatkozva, hogy szöuli diplomaták részleteket szivárogtattak ki egy titkos előkészítő találkozóról.
A katonai kommunikációs csatornák megszakításával és a Phenjan elleni "lélektani hadviselés" megbosszulásával fenyegetette meg Szöult Észak-Korea.
Az amerikai tudományos szaklap, a Scientific American és a német Die Zeit is egyre aggasztóbb dolgokról számol be a fukusimai atomerőművel kapcsolatban. Kiderült ugyanis, hogy a baleset súlyosabb volt minden eddigi bejelentésnél, és nem is a cunami okozta – legalábbis a megsérült 1-es blokkban –, hanem maga a földrengés.
Japán földrengés és cunami sújtotta északi körzetébe látogatott szombaton a kínai miniszterelnök és a dél-koreai államfő, hogy kifejezze együttérzését és támogatásáról biztosítsa az újjáépítési erőfeszítéseket.
Keresztre feszített, halott embert talált a dél-koreai rendőrség egy elhagyott kőbányában - jelentették be szerdán.
Egy 6,5 centiméteres akupunktúrás tűt távolítottak el Ro Te Vu volt dél-koreai elnök tüdejéből orvosok.
A véradás királyának kiáltottak ki Dél-Koreában egy férfit, amiért 250 liter vért adott.
Dél-Korea és Tajvan betiltotta bizonyos élelmiszerek importját a japán fukusimai atomerőmű körzetéből - jelentette be pénteken az ázsiai ország miniszterelnöki hivatala.
A szöuli repülőtéren a megszokottnál magasabb, "abnormális" mértékű radioaktív sugárzást mutattak ki egy japán utasnál, aki Fukusimából érkezett egy csütörtöki repülőjárattal - közölte a Kyodo hírügynökség.
Egy szöuli vállalatot 900 ezer forintnak megfelelő összegű kártérítésre ítélt a dél-koreai emberjogi bíróság, amiért munkavállalóját fogyókúrára kötelezte.
Mesterséges fotoszintézissel állítottak elő hidrogént dél-koreai kutatók, akik az eddigi kísérleti eljárásoknál hatékonyabb módon jutottak a vízből nyerhető üzemanyaghoz.
A dél-koreai haditengerészet egyik hajója figyelmeztető lövéseket adott szerdán egy északi járőrhajónak, mert az áthaladt a két ország közötti tűzszüneti vonalon.
Egy év börtönt kapott mobiltelefonja "megsütéséért" egy férfi Dél-Koreában, miután kiderült, hogy a készülék nem magától, feltöltése közben robbant fel - ahogy azt a csaló állította.
A Kori atomerőmű egyes reaktora, amelyet 1978-ban helyeztek üzembe, kedd óta áll az elektromos rendszerében felfedezett hiba miatt, amelynek kijavítása péntekig is eltarthat.
Vizsgálat indult Dél-Koreában, mert a gyanú szerint a kelet-ázsiai ország sanghaji konzulátusának diplomatái hivatalos iratokat adtak át és könnyített vízumügyintézést ígértek egy kínai nőnek szexért cserébe - közölte szerdán a szöuli kormány.
Észak-Korea harmadik atombombája felrobbantására készül - írja a Reutersre hivatkozva a Huffington Post amerikai hírportál.
A pizzériák által kínált fél órán belüli házhozszállítási garancia eltörlését követelték pénteken fiatal aktivisták Szöul belvárosában. A tüntetők szerint a szűk időhatár gyorshajtásra és veszélyes manőverekre készteti a pizzafutárokat, akik több mint ezer balesetet szenvednek évente.
Phenjan nem érzi szükségét annak, hogy folytassa a párbeszédet déli szomszédjával.
Megegyezés nélkül zárultak szerdán a két Korea kétnapos, ezredesi szintű katonai tárgyalásai - jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség.
A két országot elválasztó demilitarizált övezetben fekvő Panmindzson határfaluban tárgyalt a két koreai katonai vezető.