Osborne: "remélem, hogy Nagy-Britannia az EU tagja marad"
Meg kell változnia az Európai Uniónak (EU), hogy Nagy-Britannia a közösség tagja maradhasson - mondta George Osborne brit pénzügyminiszter a Die Welt című német napilapnak.
Meg kell változnia az Európai Uniónak (EU), hogy Nagy-Britannia a közösség tagja maradhasson - mondta George Osborne brit pénzügyminiszter a Die Welt című német napilapnak.
Nem lenne helyes döntés Nagy-Britannia részéről az EU-tagság feladása, a brit kormány részéről ugyanakkor teljesen jogos igény az unióhoz fűződő viszonyrendszer módosítása - mondta vasárnap a brit miniszterelnök.
2013. január 1-jén életbe lép az unió 25 tagállama által márciusban aláírt fiskális paktum, miután az eurózóna 12 tagországa ratifikálta a dokumentumot - közölte pénteken az Európai Unió Tanácsa.
Az Európai Unió egy új típusú, innovatív, az Alföldön épülői geotermikus erőmű létesítéséhez ad 39,3 millió eurós támogatást.
A Jobbik elnöke szerint az Európai Unió sorsa a hétvégén tartott EU-csúcson eldőlt azzal, hogy a tagállamok érdemi lépést tettek a közös bankunió létrehozása felé. Erről Vona Gábor beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.
Szlovákia többszöri belépésre feljogosító vízumot ad ki az orosz turistáknak, hogy megkönnyítse a beutazásukat - közölte a szlovák diplomácia vezetője a Kommerszant című orosz napilap hétfői számában megjelent interjúban.
Közel négyszáz szlovákiai őstermelő tiltakozott szerdán Pozsonyban amiatt, hogy az európai uniós közvetlen agrártámogatások mértéke az uniós átlag alatt maradna az "új" tagországok számára a 2014 és 2020 közötti időszakban is a közös agrárpolitika reformja szerint.
Csak az Európai Unió működéséről szóló szerződés módosításával lehet bankfelügyeleti jogosítvánnyal felruházni az Európai Központi Bankot a német jegybank elnöke szerint.
Az EU, az IMF és az Európai Központi Bank hármasa azt tervezi, hogy a magánszektor befektetőit is bevonná Ciprus meggyengült bankszektorának feltőkésítésébe - közölte vasárnap a Der Spiegel.
Herman Van Rompuy, az Európai Unió elnöke vasárnap bejelentette Kairóban, hogy az EU és nemzetközi pénzintézetek több mint ötmilliárd euróval támogatják az ország demokráciába vezető útját.
Az elnyomó rezsimekben meginduló demokratikus folyamatok gyors és rugalmas támogatására hoztak létre egy alapítványt több millió eurós nagyságrendű forrással az Európai Unió (EU) tagországai és intézményei - írta pénteken a Die Welt.
A vízzel való takarékoskodásra késztetné az európai fogyasztókat az Európai Bizottság készülő új rendelete, amelynek tervezetét a német Welt Online ismertette csütörtökön.
Ma Magyarország valójában erős ország, jobban állja a válság viharait, mint sok szerencsésebb múltú és erősebb gazdasági hátterű ország - nyilatkozta Orbán Viktor a Magyar Nemzetnek. A miniszterelnök szerint a diáktüntetések ellenére sem változtatott kormánya a céljain, és bízik abban, hogy az IMF nélkül is menni fog a talpraállás.
Elfogadta az Európai Unió környezetvédelmi bizottsága azt a rendelkezést, amelynek értelmében az autógyártóknak a jövőben jelentősen csökkenteniük kell a járművek zajkibocsátási szintjét. A véleményeket erősen megosztó határozat életbe lépése előtt azt az Európai Parlamentnek és az Európai Bizottságnak is jóvá kell hagynia.
Az Európai Unió lehetséges jövőjéről elmélkedik Matolcsy György a Heti Válaszban megjelent írásában Václav Klaus cseh elnök Európáról írt könyve alapján.
Átadták szerdán az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén az idei Szaharov-díjat, amelyet a két kitüntetett iráni értelmiségi távollétében Sirin Ebadi Nobel-békedíjas iráni jogász és Costa-Gavras francia filmrendező vett át.
Emlékeztetőnek nevezett figyelmeztető levelet küldött a magyar kormánynak az Európai Bizottság (EB) mezőgazdasági és vidékfejlesztési főigazgatósága arra hivatkozva, hogy a sajtóból úgy értesült, a kabinet állami támogatást kíván nyújtani a Gyulai Húskombinátnak - írja a Magyar Nemzet szerdán.
Az Európai Bizottság elmúlt hetekben Budapestre látogató tagjai megerősítették, hogy nem egyeznek bele a dugódíj törlésébe, de még a halasztásába sem - írja a Népszabadság szerdán.
Egyesek eufórikus hangulatba esnek, mások cinikusan somolyognak: amikor hétfőn Oslóban átadják az idei Nobel-békedíjat az Európai Uniónak, az egyenes tv-közvetítés nézői a 27 tagállamból álló közösség mély megosztottságának lesznek szemtanúi - írta előzetesében a bécsi Die Presse.
Tiltólistára tenné az Európai Unió az adóparadicsomokat. Egyebek mellett ez is szerepel abban a javaslatban, amit az adóelkerülés visszaszorítása érdekében mutatott be csütörtökön az Európai Bizottság.