Eltűnt két tizenéves fiú Egerben, a vasútállomáson látták őket utoljára
Az osztálytársak kedd reggel iskolába indultak, de nem érkeztek meg oda.
Az osztálytársak kedd reggel iskolába indultak, de nem érkeztek meg oda.
A Heves megyei kereskedelmi és iparkamara egyúttal arra biztatja a vállalkozásokat, hogy a lehetőségeikhez mérten támogassák az ügyet.
Négymilliárd forinttal több pénzre van Eger önkormányzatának szüksége, mint amennyi bevételhez hozzájut, most az egykori Kepes Központ épületének elárverezéséből szereznének legalább egymilliárdot.
Az idén tízéves múzeum koncertekkel, könyvbemutatóval és interaktív békeperformansszal is készül.
Készült erről egy előterjesztés, de a helyi Fidesz nem vette napirendre.
Eger polgármestere határozattan elítélte a képviselő magatartását.
A férfi beismerő vallomást tett a gyanúsítotti kihallgatás során.
Magyar Péterék feljelentést tettek.
A Bexsero-programot az MKKP képviselője szerint pénzügyi okok miatt szüntették be.
Egy dohánybolt melletti italozás végződött kis híján tragédiával.
Helyette lesz mesterséges intelligenciával működtetett szuperbörtön Csengeren.
A szolgáltatók felújítási munkálatokkal, illetve karbantartással indokolják a kimaradásokat.
A város előző, ellenzéki polgármestere kezdeményezte 2021-ben, hogy kegyeletsértés miatt rúgják ki Blaskó Balázst az egri Gárdonyi Géza Színház éléről. Az ügy végére most tett pontot a bíróság.
Az önkormányzatok forrás hiányáról, a kampány és a pártlogó terheiről valamint jövőbeli terveiről beszélgetett az MCC Feszten három frissen megválasztott fideszes városvezető, valamint az Esztergom élén a második ciklusára készülő Hernádi Ádám.
Leányvállalatot alapítottak az egri futballklub végső tulajdonosai, köztük a kormányhoz közel álló ügyvéd, Kertész József Tamás.
Vágner majdnem 10 százalékponttal vezet több mint 97,62 százalékos feldolgozottságnál.
Döntöttek arról merre viszik a keleti elkerülőt Egernél.
Egy vonat tetején áramütést szenvedett egy 19 éves egri fiatal, akit a baleset után súlyos égési sérülésekkel azonnal kórházba szállítottak, jelenleg kómában tartják.
A hvg.hu ellátogatott Egerbe, hogy megtudjuk: milyen az a párt, amelyikkel a háta mögött futhat neki a júniusi választásoknak Magyar Péter. A hazai közélet új üstököse mögött régi motorosokat találtunk – és salátalevelekkel megspékelt lángost. Bábel Vilmos riportja.
A felvételen Mirkóczki Ádám elmondja, hogyan éri el, hogy lényeges információkat elhallgasson egy közadat-igénylés esetében.