„Népszavazás Orbánról” – erről is beszél majd holnap Mesterházy
Az MSZP kampánynyitó rendezvényén az új szövetségesek is jelen lesznek, de beszélni csak szocialisták és a horvát kormányfő fognak.
Az MSZP kampánynyitó rendezvényén az új szövetségesek is jelen lesznek, de beszélni csak szocialisták és a horvát kormányfő fognak.
Az Együtt-PM szerint a történelemhamisítás a célja a budapesti Szabadság térre tervezett emlékműnek. A pártszövetség vezetői pénteken felszólították a kormányt, hogy ne állítsa fel azt.
"Teljesen mindegy, hogy milyen névvel próbálják meg takargatni a valóságot" – így reagált a Fidesz arra, hogy Összefogás néven szerepel az MSZP, az Együtt 2014, a Párbeszéd Magyarországért és a Magyar Liberális Párt a kampányban.
Bírálták a paksi atomerőmű tervezett bővítését az Együtt-PM, az MSZP és az LMP képviselői a Progresszív Gazdaságpolitika Alapítvány zöld munkahelyteremtésről szóló konferenciáján csütörtökön Budapesten.
Bajnai Gordon blogbejegyzésében a német megszállás emlékmű terveivel foglalkozik. Az Együtt-PM választási szövetség vezetője szerint a kormány a Kádár-rendszer hazugságát viszi tovább, hogy hatszázezer magyar megölése csupán a gonosz németek bűne, ahhoz a magyar államnak nem volt köze.
Az Együtt-PM hozta a legnagyobb áldozatot annak érdekében, hogy összejöhessen az ellenzéki összefogás, ő maga is nehéz szívvel hozta meg a döntést – mondta a vs.hu-nak Bajnai Gordon, aki ezért „majdnem leiratkozott a közös listáról”. Most már viszont a kormányváltásra koncentrálni, mert „időrendben” az az elsődleges cél, szerint úgyis minden a kampányban fog eldőlni. A paksi bővítést viszont Orbán cinikus alkujának nevezte.
Civilek nyílt levélben szólítják fel a képviselőket, hogy mondjanak nemet a paksi bővítésre. Február elsején tüntetést is szerveznek a megállapodás ellen. Korábban az Együtt-PM is bejelentette, tüntetnek február 2-án a Paksi Atomerőmű bővítéséről szóló népszavazás kikényszerítése érdekében, az LMP pedig szintén február elsején tüntet a megállapodás ellen.
Olyan nevet kerestek, ami „a választói akaratot kifejezi”, és amiben az öt szervezet vezetői meg tudtak állapodni. De ez persze nem jelent közös pártot.
A baloldali ellenzék pártjai kormányra jutva azonnal visszaállítanák a 18 éves korig tartó tankötelezettséget és a tankönyvpiac korábbi rendjét.
Az Együtt-PM szerint a kormány nem kerülheti meg a közvéleményt a paksi erőmű bővítéséről szóló döntés meghozásakor. A képviselői irodaház előtt tartott sajtótájékoztatón az Együtt-PM aktivistái egy "Nem az Orbán-Putyin paktumra! Paksról döntsön a nép! Tüntetés a népszavazásért: február 2." feliratú molinót tartottak fel. Az aktivisták Orbán Viktor miniszterelnököt és Vlagyimir Putyin orosz államfőt ábrázoló, papírból készült álarcokat viseltek.
Az orosz tajgára küldené Orbánt az E14, mert nem akartak csúnyán beszélni.
Tüntetést szervez február 2-ára az Együtt-PM, hogy ezzel kényszerítse ki a paksi bővítésről szóló népszavazást.
Az összes bank- és hitelkártyás tranzakciót ingyenessé tenné egy Együtt-PM-es javaslat. Az indítvány abból indul ki, hogy az ingyenes készpénzfelvétel miatt háttérbe szorulnak a kártyás fizetések.
A közmédia legújabb, aljas húzása miatt az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordulunk – írta az Együtt-PM közleményben.
Jó okuk van gyanítani – mondta Szigetvári Viktor –, hogy a TV2 tényleges tulajdonosai nem azok, akiket a tranzakció decemberi megkötésekor megneveztek, így a nyilvánosság által megismert jogügylet nem a valóságot mutatja.
A tárca részéről Szalai Piroska kiszámolta Bajnaiék programjából, hogy az Együtt-PM direkt ki akarja szorítani a nőket a munkaerőpiacról.
Több mint két napon át izzasztották egymást a felek, amíg összerakták a közös ellenzéki listát. Az Együtt úgy próbált harmadik miniszterelnök-jelöltet keríteni, hogy Bajnai Gordon tudta, ennek több szempontból sincs esélye, házon belül végül mégis castingoltak. Ahogy azzal is egyedül maradt, hogy Gyurcsány nem kerülhet fel a listára. Végül kicsin múlott, hogy nem szállt ki a maga kezdeményezte összefogásból.
Gyurcsány Ferenc szerint fennállt annak a veszélye, hogy ha az Együtt-PM nem fogadja el az ellenzéki pártok megállapodását, akkor a választási szövetség kimaradt volna az együttműködésből. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke az MTI-nek adott interjújában azt mondta, lezárták vitáikat, korrekt a viszony az összefogás szereplői között, és igazodni fognak az együttműködést vezető Mesterházy Attila MSZP-elnök kéréseihez.
Bajnai Gordon várakozása szerint az Együtt-PM erős és megkerülhetetlen frakciószövetséget alkot majd a következő Országgyűlésben. A volt miniszterelnök az MTI-nek adott interjúban elmondta: az ellenzéki egyeztetésen egyedül maradtak azzal a véleményükkel, hogy Gyurcsány Ferenc ne kapjon helyet a közös listán, és emiatt valóban felvetődött, hogy ő ne szerepeljen rajta. Arról is beszélt, hogy a megállapodás miatt rövid távon csökkenhet az Együtt-PM népszerűsége. Valamint arról is, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) elfogadta: egy koalícióban annak kell alkalmazkodnia, aki kisebbségben marad.
Pártja, a Demokratikus Koalíció tagjai nem engedték, hogy ne szerepeljen az ellenzéki pártok választási listáján, legalábbis ezt állítja Gyurcsány Ferenc az Origónak adott interjúban. Azt is elmondta, hogy Fodor Gábor szerepeltetése az ő ötlete volt.