#Elmű





Újabb celeb keveredett áramlopási ügybe
 

Újabb celeb keveredett áramlopási ügybe

1,7 millió forintot kellene fizetnie Szorcsik H. Viktóriának, akinek az önkormányzattól bérelt lakásában szabálytalanul köthették be az áramot tavaly júniusban. A Jóban rosszban szereplője állítja: nem tudott a dologról.

hvg.hu hvg.hu

Az állam iszonyatos pénzért az utolsó szögig benyelné az energiacégeket
 

Az állam iszonyatos pénzért az utolsó szögig benyelné az energiacégeket

Úgy fest, bármit bevet az állam, hogy övé legyen a teljes energiaszektor. Az energiaszolgáltatók többségének megszerzése után most az elosztócégek kerülnek sorra. Legalábbis ez derül ki abból a minisztériumi előterjesztésből, amit az Index szerzett meg. És ehhez az isten pénzét sem sajnálja, csaknem ezermilliárdot tapsolnának el erre.

hvg.hu hvg.hu


Lagzi Lajcsi:
 

Lagzi Lajcsi: "Nem fizettem le senkit egyetlen fillérrel sem!"

Előzetes letartóztatásba helyezhetik a kedden őrizetbe vett Galambos Lajost, azaz Lagzi Lajcsit, aki azt mondja: ártatlan, nem követett el semmit. Ügyvédjével együtt panasszal éltek a gyanúsítás ellen, a művész pedig mindenben áll a hatóságok rendelkezésére. A Blikk úgy tudja: a rendőrség koronatanúja az Elmű egyik adminisztrációs területen dolgozó munkatársa.

hvg.hu hvg.hu

Fizet az Elmű, ha nincs egy napig áram
 

Fizet az Elmű, ha nincs egy napig áram

5000 forintos kötbért fizet az áramszolgáltató annak, akinél 24 óráig nincs áram. A hétfői vihar miatt sok ilyen fogyasztó van, az Elmű azt ígéri, estére minden háztartásba helyreáll a rend.

hvg.hu hvg.hu


Vihar: fizethet az Elmű, ha még mindig nincs áram
 

Vihar: fizethet az Elmű, ha még mindig nincs áram

A szerdai viharban több száz helyen sérült meg a vezeték, összesen 160 ezer ügyfelet érintett átmenetileg az áramkimaradás. Csütörtök estére már 3 ezerre csökkent ez a szám – ezt Boross Norbert, az Elmű-Émász szóvivője mondta csütörtök este az M1-en.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu

Több mint fél napja nincs áram Budapest egyes részein, megszólalt az Elmű
 

Több mint fél napja nincs áram Budapest egyes részein, megszólalt az Elmű

"Felháborítónak tartom, hogy információ nélkül, elsötétült lakásban ülök fél napja" - üzente a hvg.hu egyik olvasója a II. kerületből. Hasonló a helyzet a Pest megyei Sóskúton és Gödöllőn is. Budapest több más kerületéből is áramszünetről adtak hírt olvasónik, a Ráday utca egyik szórakozóhelyén például gyertyafény mellett ültek a vendégek tegnap este. Egy sashalmi fogyasztónak ma estére ígérték a hiba kijavítását. Az Elmű nem segít benne, hogy kiderüljön, milyen hiba merült fel, mennyire kiterjedt az áramkimaradás, és előreláthatóan meddig tart még. Közleményt azonban kiadtak az ügyben: türelmet kérnek.

hvg.hu hvg.hu






Van, ahol még mindig nincs áram hétfő óta
 

Van, ahol még mindig nincs áram hétfő óta

Majdnem ezer fogyasztónál nincs még áram a fővárosban a hétfői vízbetörések miatt – közölte szerdán az Elmű szóvivője. Boross Norbert szerint elsősorban a Nagykörút mentén, VII. és VIII. kerületi társasházakban van még áramszünet.

MTI MTI

Áramot ígér estére az Elmű
 

Áramot ígér estére az Elmű

Ha nem lesz újabb pusztítás, kedden sötétedésig a legtöbb fogyasztónál újra visszaállhat az áramszolgáltatás a fővárosban – mondta az Elmű szóvivője. Boross Norbert szerint maga az elektromos hálózat kevéssé károsodott, de a kárelhárítást akadályozza, hogy még mindig vízzel telítettek, elsősorban a VI. VII. VIII. IX. és XIII. kerületben azok a pincék ahol a transzformátorállomások találhatóak.

MTI MTI