#Erdély

Basescu most kicsit túltolta
 

Basescu most kicsit túltolta

Minden bizonnyal a közelgő román elnökválasztás, és a jövő évi európai parlamenti voksolás miatt húzta elő Traian Băsescu román államfő a „magyar kártyát” egy erdélyi rendezvényen – így értékelték a hvg.hu által megszólaltatott érintettek a bálványosi szabadegyetem és a magyar politikusok elleni kirohanást. Kormányzati forrásunk szerint „helyén kezelik az ügyet”, a nemzetközi jogász azt mondta, nehéz lenne Orbánt kitiltani Erdélyből, bár a rendezvényt ellehetetleníthetik.

hvg.hu hvg.hu

Megkezdődött
 

Megkezdődött "az egyik legnagyobb buli Erdélyben"

A 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvénysorozata a hét végéig tart. A politikai programot szerdán nyitja meg Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke.

MTI MTI



Bajnai ajándék pólója: Hoppál szerint figyelmeztetés volt
 

Bajnai ajándék pólója: Hoppál szerint figyelmeztetés volt

A Bajnai Gordonnak Erdélyben ajándékozott póló arra figyelmezet: nem jó, ha azok tesznek szavazatgyűjtő látogatást a külhoni magyarok körében, akik korábban hisztériakampányt folytattak a kettős állampolgárság megadása ellen - mondta a Fidesz szóvivője szombaton Pécsen.

MTI MTI

Egyszerre volt besúgó és megfigyelt Mikó Imre
 

Egyszerre volt besúgó és megfigyelt Mikó Imre

Besúgó volt Mikó Imre jogász-politikus, az erdélyi magyarság egyik legismertebb képviselője – írja tanulmányában Stefano Bottoni. A történész titkosszolgálati iratok segítségével követte végig Mikó Imre életét, amelyről kétrészes dokumentumfilmet is forgatnak, a tervek szerint jövő tavaszra – írja a Transindex.

hvg.hu hvg.hu


Erdélyből érkezik segítség Magyarországra
 

Erdélyből érkezik segítség Magyarországra

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) bejelentette: önkénteseket toboroz Erdélyben, akik a Magyarországon segítenének az árvízi védekezésben és a kárelhárításban.

MTI MTI

Orbán elárulta, miért szereti Romániát
 

Orbán elárulta, miért szereti Romániát

Többek között azért szereti Romániát Orbán Viktor, mert a területén van Erdély, amely a magyaroké is - hangzott el abban az interjúban, amelyet a kormányfő adott a Digi 24 hírtelevíziónak.

MTI MTI


Vona beszólt, a román külügy kiakadt
 

Vona beszólt, a román külügy kiakadt

A román külügyminisztérium határozottan elítéli a borzonti táborban szombaton elhangzott kijelentéseket, és a magyar kormánytól is elvárja, hogy elhatárolódjon a Jobbik itt kifejtett álláspontjától.

MTI MTI





Megvan az idei tusványosi jelmondat
 

Megvan az idei tusványosi jelmondat

Cselekvő részvételre sarkalló jelmondatot választott az idei Tusványos, a 24. alkalommal megrendezendő Bálványosi Nyári Szabadegyetem - magyarázta A mi időnk szlogen jelentését Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke kedden, a tábor szervezőinek marosvásárhelyi sajtóértekezletén.

MTI MTI


Tőkésék számlájára kerültek az árvízi adományok
 

Tőkésék számlájára kerültek az árvízi adományok

A Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), illetve a Tőkéshez közel álló Reconstructio Egyesület folyószámlájára kerülnek azok a támogatások, amelyeket az erdélyi magyarok az OTP Bank Románia útján próbálnak eljuttatni a magyarországi árvízkárosultaknak – írta kedden a maszol.ro erdélyi híroldal.

MTI MTI


Július 20-án tüntet Erdély
 

Július 20-án tüntet Erdély

A romániai régióátalakítási tervek ellen, az autonómiáért hirdetett július 20-ra tüntetést Erdély megannyi településére az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT).

MTI MTI