hvg.hu: Huszonöt éves idén a Csík zenekar. Változott-e Magyarországon a népzene szerepe a 80-as évek óta?

Csík János: Akkoriban ez rétegműfajnak számított, és nagyon sokszor gondot okozott – akár még politikai szempontból is –, hogy szerettünk kijárni Erdélybe gyűjteni. Előfordult, hogy ezt nacionalizmusnak tekintették, és irredentaként kezeltek minket.

Ez persze fiatalon sajátos izgalmakat hozott az életünkbe. Kalandos, ha egy fiatalember olyan helyzetekbe kerül, ahol lehet kicsit játszani a tűzzel. Volt úgy Erdélyben, hogy föl kellett mennünk a padlásra, és ott aludtunk a szalmán, mert a Securitate nem szerette ezeket a látogatásokat. A háziak ugyanakkor nagyon jó szívvel, és örömmel fogadtak minket.

hvg.hu: Ma is előfordul, hogy a népzenét összemossák a nacionalizmussal, vagy magyarkodásnak tekintik.

Cs. J.: Sokan félreértik azt a fajta ügyszeretetet, amit mi képviselünk. Vannak olyan előadók, akik átlépnek bizonyos határokat, de úgy hiszem, mi egészséges nemzeti öntudattal bírunk. A hagyománytiszteletnek nálunk sosem volt olyan vonulata, ami túlzásokba esett volna. Tisztelettel és alázattal fogadjuk a régi öregek igazi tudását, a falusi nép dalait. Számunkra a szív, a lélek és a pillanatok szépségének letükrözése a lényeg.

Stiller Ákos

Mára ugyanakkor megváltozott a világ politikai-társadalmi felépítése, és már nincs olyan nagy jelentősége egy-egy nemzeti kultúrértéknek, mint anno. A globalizáció és az amerikanizálódás miatt háttérbe szorultak a nemzeti sajátosságok. Épp ezért éled most újjá a népzene, mert a Coca-Cola–mámorban az emberek igenis kíváncsiak rá, kik is ők valójában. Nekem is van számítógépem, nekem is van mobiltelefonom, és én is iszom kólát, de közben azt is nagyon fontosnak tartom, hogy ne feledkezzünk el a saját kultúránkról.

hvg.hu: Both Miklós azt mondja, a magyar népzene gyakorlatilag már nem létezik. A fejlődése véget ért, mert az azt létrehozó, a globalizáció hatásaitól mentes társadalmi réteg eltűnt. Fellelhető még valahol a forrás?

Cs. J.: Ahogy egyre kevésbé ünnepeljük a húsvétot, és a karácsony sem olyan, mint régen volt, úgy abból a falusi kultúrából és forrásból is egyre kevesebb van, ahonnan a népzene származik. Mégsem érzem, hogy végképp meghalt volna, mert a népzene olyan, mintha benne lenne a génjeinkben is.

Látom a közönség arcán, hogy jólesik nekik hallgatni, még akkor is, ha korábban nem találkoztak vele. A népzene világ életében a társadalmi, gazdasági, történelmi átalakulásokkal együtt változott. Mindig igazodott az akkori kornak megfelelő szórakozási formákhoz.

hvg.hu: Ennek a folyamatos külső változásnak köze van ahhoz, hogy egy idő után a Csík zenekar is túlnyúlt az autentikus népzenén, és az alternatív popzenéből átemelt slágereket kezdett el feldolgozni?

Cs. J.: Nem pénzügyi okokból, és nem a popularitás iránti vágyból kezdtünk el feldolgozásokat csinálni, hanem mert úgy éreztük, hogy ezek által az ismert dalok által közelebb vihetjük az emberekhez a népzenét. Ez az elképzelés működött, hiszen egyre többen lettek kíváncsiak, ez pedig minket is egyre jobban beindított. Egy jópofa, izgalmas történetnek indult, közben viszont tele voltunk félelemmel is. Nem tudtuk például, mit szól majd a szakmai közönség. Kérdés volt, hogy a népművészetet ápoló, szerető emberek nem lesznek-e bosszúsak.

Stiller Ákos

hvg.hu: Van, aki ezekre a feldolgozásokra már csak hígított népzeneként tekint.

Cs. J.: Ez nézőpont kérdése, mert a 60-as években az Illés zenekar is délszláv muzsikát csempészett a Kugli című dalba. Kérdés, hogy melyik a hígítás? Mert mi pont fordítva csináljuk, és népzenei alapokra tesszük a rockzenét. Így próbáljuk érzékeltetni, hogy a népzenének milyen ereje és szépsége van dobfelszerelések és elektromos hangszerek nélkül is.

hvg.hu: A Most múlik pontosan ma már népszerűbb a Csík zenekar feldolgozásában, mint az eredeti Quimby-dal volt. Miben áll az ereje?

Cs. J.: Nem számítottunk erre a nagy sikerre, s bár már hat éve játsszuk, még mindig nem unjuk. Tény, hogy ennek a dalnak sok kis titka van. Ami a legfontosabb benne, az a szenvedélyek – legyen szó szerelemről, alkoholról, kábítószerről, vagy éppen bélyeggyűjtésről – léte, küzdelme és gyönyöre.

hvg.hu: Nem dühítő, hogy a zenekart a legtöbben ezzel az újragondolt dallal azonosítják, és nem a saját összeállításokkal?

Cs. J.: Nagyon jó, hogy így jutunk az emberek eszébe, és nem baj, ha egy zenekarnak van egy ilyen száma, de persze szeretnénk, ha másról is beugranánk a közönségnek. Érdemes ugyanakkor tudni, hogy ez más zenekaroknál is így van. Az LGT-t például nehéz lenne elképzelni az Álomarcú lány nélkül.

hvg.hu: Szabó Attila, a zenekar másik hegedűse, és a Csík-feldolgozások legnagyobb virtuóza korábban úgy fogalmazott, nem elkötelezettek politikailag, mégis úgy alakult, hogy eddig jobbára csak Fidesz-közeli rendezvényeken léptek fel. Szabó szerint azért, mert máshova nem hívták az együttest.

Cs. J.: Aki nem érzi úgy, hogy a muzsikánk illik az általa képviselt ideológiához, az nem is hív minket. Ez pedig ugyanúgy igaz az MSZP-re, mint a szélsőségesekre.

hvg.hu: Ha most a Jobbik, vagy az MSZP elhívná a Csík zenekart, hogy játsszon egy pártrendezvényen, elmennének?

Cs. J.: Az utóbbi néhány évben nem hívtak, ezért hirtelen nem tudom megmondani, elmennénk-e. Nagyon sok összetevője van annak, mikor igen, és mikor nem. Az biztos, hogy mostanában nem kellett nagyon rágódnunk azon, hova menjünk.

Ezzel együtt azt tapasztaljuk, hogy bármelyik párt képviselőjével találkozunk, ugyanúgy gratulál. Én a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét a szocialista kormányzat alatt kaptam meg, Kossuth-díjjal pedig az Orbán-kormány díjazta a Csík zenekar munkáját. Mi vagyunk az egyik olyan együttes, akit szinte minden párt jó szívvel elfogad, bárhol kell is képviselni az országot. Nekünk politikai pártállástól függetlenül az a fontos, hogy magyarok vagyunk. A nemzet a fontos, ebben pedig vannak cigányok, zsidók, svábok, és különböző politikai nézetű emberek is.

Stiller Ákos

hvg.hu: Ön szerint szerencsés akár csak egyszer is odaállni egy politikai párt mellé művészként?

Cs. J.: Nem vagyok bosszús azokra a művészekre, akiket meglátok ilyen rendezvényeken, mert ők kinyilvánítják azt, amit gondolnak, és ebben az országban szabadon gondolkodhat bárki. Mi a nyugodt, higgadt, bölcs, nemzet érdekében történő lépéseket tartjuk megfelelőnek.

hvg.hu: A politika most bölcs és higgadt?

Cs. J.: Nekünk is ugyanúgy megvan a véleményünk, és nem mindig értünk egyet bizonyos dolgokkal. Tisztában vagyunk vele, hogy nagyon gyarló az ember, és hogy a hatalmat óvatosan kell kezelni. Mindenki követhet el hibát, és előfordulhatnak túlzások, de aki nem dolgozik, az nem is hibázik. Ha viszont a politikai véleményemet akarja hallani, úgy hiszem, nem kell nagyon aggódnunk. Jó úton haladunk, és legyen ez így.

hvg.hu.: Presser Gábor a Csík zenekar 25 évét boncolgató könyvben azt mondja: "Csík Janikának tulajdonképpen soha nem kéne lejönnie a színpadról". Mi történik odafönt?

Cs. J.: Ha az ember adni szeretne, akkor ott tud. Jó látni a mosolygós embereket, és azt, hogy kíváncsiak arra, amit mondunk és játszunk. Érzik azt, hogy ez a történet nem arról szól, hogy megcsináljuk a show-műsorunkat. Bárhol vagyunk – a legkisebb falutól a legnagyobb nézőszámmal bíró szabadtéri színpadig – mindenki fontos. Nincs válaszfal az előadók és a közönség között, ennek pedig az őszinteség és a közvetlenség a kulcsa.

hvg.hu: Többször kihangsúlyozta, hogy szeretnének megőrizni és továbbvinni valamit a zenekar által felkarolt magyar kultúrából. Ha csak egyetlen számot tehetne halhatatlanná a Csík zenekar huszonöt évéből, melyik lenne az?

Cs. J.: Van egy nagyon szép dal, amiben csak egy cimbalom van és én énekelek. Az Én vagyok az, aki nem jó. A dallam szépsége, illetve a hangszerelés egyszerűsége és teljessége miatt nagyon erős ez a dal, de a szöveg is hozzátesz. Arról szól, hogy nem szabad mindig pesszimistán gondolkodni, hogy a nehézségek leküzdéséhez optimizmus is kell. Ahogy az utolsó két sor szól: "Bolond volnék, ha búsulnék, ha a búnak helyet adnék, én a búnak utat adok, magam pedig vígan járok."