#Eximbank

Az Eximbanknak tetszik az MNB hitelprogramja

Rövid távon kedvezőnek nevezték az MNB hitelprogramját egy budapesti hitelkonferencián résztvevő banki vezetők, akik azonban jelezték, hogy elsősorban nem a hitelkínálattal, hanem a hitelkereslettel vannak gondok a magyarországi bankpiacon. Az Eximbank vezérigazgatója pedig azt jelezte, hogy a bank jelentősen bővítené a cégek exportfinanszírozását.

MTI



Sberbankra nevezik a Volksbankot

Együttműködési megállapodást írt ma alá a Volksbank és a Sberbank Russia a magyar Eximbankkal. A Volksbank a tervek szerint novemberben veszi fel a Sberbank nevet, miután tavaly az orosz bank - a román érdekeltség kivételével - megvásárolta az osztrák Volksbank nemzetközi leánybankjait.

hvg.hu


Így pörgetné fel az állam hitelekkel az exportot

Óriási hitelezési programot indít az Eximbank: a legjobb minősítésű kis- és középvállalkozások már két-két és fél százalékos kamatozás mellett is hitelhez jutnának. A hiteleik döntő többségét továbbkínálja majd az a 14 kereskedelmi bank is, melyek képviselőivel szerdán írtak alá együttműködési megállapodást – nyilatkozta a portfolio.hu-nak Nátrán Roland, az Eximbank vezérigazgatója.

hvg.hu


Megállapodást kötött az Eximbank és a Volksbank

Refinanszírozási keretmegállapodást kötött a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) és a Magyarországi Volksbank Zrt. szerdán, amelyet Nátrán Roland, az Eximbank vezérigazgatója és Axel Hummel, a Volksbank vezérigazgatója írt alá.

MTI

Jövőre akár 320 forint is lehet az euró?

Egyelőre még nem tudjuk, hogyan tud megbirkózni az Eximbank a rábízott 500 millió dolláros hitellel. Az ugyanakkor biztosnak látszik, hogy a jövő tavasszal hivatalba kerülő új jegybanki vezetés "kreatív" hitelezéssel rukkolhat elő. Az euró pedig 2013 harmadik negyedévében 320 forintig is elszaladhat Zsiday Viktor befektetési szakértő szerint.

hvg.hu


Ráharaptak az Eximbank-kötvényre

Jelentős, 2,2 milliárd dolláros kereslet mellett, a tervezettnél alacsonyabb hozamszinten értékesített 500 millió dollárnyi kötvényt szerdán a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) - közölte az állami tulajdonú pénzintézet csütörtökön.

MTI






Dől a pénz a kkv-khoz

A kis- és közepes vállalkozások számra jelentősen bővültek az exportpiacokra való kilépés finaszírozási lehetőségei azzal, hogy a törvényhozás módosította az Eximbankról és a Mehibről szóló törvényt.

hvg.hu

Matolcsy 2025-re megduplázná a magyar GDP-t

A nemzetgazdasági miniszter a keleti nyitással turbózná fel a külkereskedelemet, ezzel növelné a GDP-t kétszeresére. A Magyarországnál kisebb Ausztria 300 milliárd eurós, a kicsit nagyobb Bajorország pedig 450 milliárd eurós GDP-vel rendelkezik - hozott példákat. Az Országgyűlés elfogadta az Eximbankról és a Magyar Exporthitel Biztosítóról szóló törvénymódosítást.

MTI